E hónap első szombatján is megtartja Örökbefogadó napját a Veszprémi Állatvédő Egyesület az állatkert előtt. Az állatbarátokat április 3-án, délelőtt tíz órától várják.
Veszprém általános iskolás korú gyermekei számára a színpadi tánc együttesei, valamint néptánccsoportok mutatkoznak be a 12. Gyermekművészeti fesztivál keretén belül április 4-én, vasárnap délelőtt tíz, valamint délután két órakor.
Natura Napot tartanak a Városi Művelődési Központban április 3-án, szombaton délelőtt kilenc órától. A nap fő témája az élet misztériuma, avagy: Teljes életet éltél vagy nem?
Többek között szó lesz az otthonszülésről, a szimbolikus tudományról, a tejsavak szerepéről, a csontok torzulásáról.
Nagy érdeklődés jellemezte azt az Internetes fórumot, ahol Dióssy László polgármestert, Hartmann Ferenc, valamint Asztalos István alpolgármestert kérdezhették a város lakói. A Veszprém.hu oldalán megvalósult Agóra fórumban szerdán, több mint hétszázszor jelentkeztek be az érdeklődők. Tovább >>>
Új műsorral mutatkozik be a Honvéd Bakony Táncegyüttes április 2-án, pénteken este hét órakor a Hemóban Bakonyosok(k) címmel.
Közreműködik a Timbura zenekar, a Kerekes együttes, Farády Tamás, valamint Barta János. Művészeti vezető: Hajdu Péter és Hajdu Viktória. Az előadást másnap, április 3-án, szombaton este hét órakor ismét bemutatják, ezt követően táncházra invitálják a látogatókat.
Kósa Csaba író, újságíró a Magyar Újságírók Közössége elnöke : " Tizenhárom perc" -Mansfeld Péter élete és halála című könyvének bemutatójára kerül sor Veszprémben, az 1956-os Forradalom és Szabadságharc emlékéért Alapítvány székházában (Mártírok útja 11.) április 2-án, pénteken délután három órakor.