Hírgyár

Vers- és Prózamondó Találkozó

Az ajkai Nagy László Városi Művelődési Központ és a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány a hétvégén rendezi meg a 25. Nagy László Vers- és Prózamondó Találkozót. Szombaton az elődöntők, vasárnap a döntők kerülnek színpadra az ajkai kulturális intézményben.

A rendezvényhez kapcsolódóan április 17-én, szombaton délután három órakor a húszéves iszkázi Nagy László emlékházhoz várják az érdeklődőket, ahol koszorúzással egybekötött megemlékezést tartanak. Közreműködik Sebő Ferenc és együttese, Valia Balkanszkaja és Petar Janes Bulgáriából valamint a találkozó versmondói.

Egyetemi tudássziget

Nyílt napot tartott a Tudássziget Menedzsment Gondolkodó és Gyakorló Műhely. A Veszprémi Egyetem szervezési és vezetési tanszéke koordinálásában működő Tudássziget Menedzsment Gondolkodó és Gyakorló Műhely tavaly tavasszal alakult azzal a céllal, hogy a diákok az egyetemi éveik alatt megszerzett ismereteiket felhasználva a gyakorlatban is kipróbálhassák magukat valós, vállalati és belső projektek keretében.

Csolnoky szellemében

Ünnepélyes keretek között átadták tegnap a megyei kórházban a Csolnoky Ferenc-emlékérmeket. Az intézmény első orvos-igazgatójáról elnevezett elismerést 14. alkalommal osztották ki.

A Csolnoky Ferenc Emlékbizottság idén a kórházi osztályok ajánlása alapján dr. Csillag Józsefnek, a 2. számú belgyógyászati osztály főorvosának, Romhányi Károlynak, a gazdasági osztály vezetőjének és dr. Sztojcsev Stefán urológus főorvosnak ítélte oda a rangos díjat. (napló nyomán)

Még nagyobb, még változatosabb

- a Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal bemutatja... -

15 utazási iroda, 3 közlekedéssel kapcsolatos szolgáltató, 23 non profit turisztikai szervezet, 10 szálloda, 3 média, 5 regionális turisztikai marketing igazgatóság, 33 Tourinform iroda, 5 külföldi, illetve 9 egyéb kiállító, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park. Ez számokban összefoglalva a VII. Veszprém Megyei Utazás Kiállítás. A hétvég megrendezésre kerülő rendezvény díszvendége az Észak-alföldi régió, a "Rabul ejtő szabadság!" Tovább >>>

Oldalak