Hírgyár

Bálnát tesznek a Balatonba

Egy 22 méter hosszú műbálna fog úszkálni a Balatonban augusztus közepén, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a különböző problémákkal küszködő embereket nem szabad magukra hagyni. A kampányt szervező Mosolyország Alapítvány azt is el szeretné élni, hogy a fogyatékos szó helyett a segítséggel élő kifejezést használja mindenki.

40 napos lesz a főszezon a Balatonnál

Bár a víz minősége kitűnő, mégis lassan indul a szezon a Balatonnál. Egyelőre inkább csak hazai vendéget látni a tóparton, de a szolgáltatók, vendéglátósok változatlanul bíznak az erős, várható 40 napos főszezonban, hiszen új, négycsillagos szállodák épültek, elkészült a keszthelyi, és a fűzfői új vitorlás kikötő, és a légikikötők fapados járatairól is sok turistát várnak. Tovább >>>

Keresik a harmadik embert

A rendőrök még keresik azt a férfit, aki két másik társával együtt tavaly nyáron fegyveres rablást hajtott végre Balatonvilágoson.

2003. április 18-án délelőtt három símaszkot viselő férfi megtámadta egy cég Mathias-telepen található pénztárát, ahol az alkalmazottat fegyverrel megfenyegették, majd összekötözték, és 2,5 millió forinttal elmenekültek. A nyomozók két férfit ellen már vádemelési javaslatot is tettek, ám a várpalotai Osvald Zsoltot még nem sikerült elfogni, ellene elfogatási parancsot adtak ki.

Oldalak