Rendőr rúgta a kiegyenlített eredményű meccs végén büntetőkből a végül mindent eldöntő gólt, mégis a roma csapat nyert az idei, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság labdaművészei és a megyében működő cigány önkormányzatok játékosai közötti barátságos mérkőzésen.
A Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság alárendeltségébe tartozó veszprémi radarezred, valamint a kupi radarszázad tevékenységét, felkészültségét vizsgálják ezen a héten a NATO ellenőrei.
A 70 éves dr. Budai László (Berzsenyi Dániel Főiskola, Szombathely) tiszteletére tartanak ünnepi ülést a Veab-székházban az Akadémia Nyelv és Irodalomtudományi Szakbizottságának rendezésében szeptember 27-én, hétfőn délelőtt tíz órakor.
Hagyományőrző szüreti felvonulást tartanak szeptember 25-én, szombaton délután Gyulafirátóton. A városrészen élőket és vendégeiket színes kísérőrendezvényekkel várják a szervezők ezen a napon.
Pénteken immár negyedik alkalommal rajtol Csopakról a TBS Nagydíj szóló Balaton-kerülő vitorlásverseny, amelyen ezúttal rekordlétszámú mezőny indul, és a francia Yannick Bestaven révén külföldi résztvevő is lesz.
Lehet, hogy rövid időn belül ismét munkába állhat az a 450 dolgozó, akiket most elbocsátanak majd a Videoton veszprémi telephelyén. Az biztos - mondta a Videoton Holding vezérigazgatója -, hogy az Ukrajnába telepítendő gyártóbázistól teljesen független a veszprémi leépítés. Tovább >>>