A Veszprém Index és a Sziget Fesztivál közös nyereményjátéka. A 2006-os Sziget Fesztivál Pannon Világzenei Nagyszínpad előadóinak szerzeményeiből összeállított CD-t (három darab van belőle) sorsolunk ki azok között, akik helyesen válaszolnak alábbi kérdéseinkre:
A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara hagyományteremtő szándékkal kézműves vásárt rendez augusztus 6-án, vasárnap 10 és 18 óra között a kamara épülete előtti téren, a zárt parkolóban és a belső udvarban.
A látogatók több mint negyven kézműves iparművészeti és népművészeti alkotásaiból válogathatnak és ismerkedhetnek meg a különböző mesterségek fogásaival a bemutatók során. A vásárt 9.45 órakor Kövécs Lajos, a kamara kézműves tagozatának elnöke nyitja meg.
Ismét becsaptak egy hiszékeny mobiltelefon tulajdonost, akit egy női hang arról tájékoztatott, hogy 6.250.000 forintot nyert, a nyeremény átvételének csupán az a feltétele, hogy vásároljon három darab 10 ezer forintos feltöltőkártyát.
Kis idő múlva a nő visszahívta, kérte, hogy diktálja be a feltöltőkártyák számát, amit majd ők feltöltenek a telefonjára. Ezt meg is tette a szerencsés nyertes, ezután azonban hiába várta a további hívást, a nő többé nem jelentkezett tájékoztatott a rendőrség.
Az ÖKO-Pannon Kht. idén nyáron újra a Zöld Pont védjegy népszerűsítéséért indított kampányt. A tavalyi évben szervezett akció sikere után a szervezet szeretné tovább erősíteni a lakosság környezettudatos és felelős fogyasztói magatartását.
Joey DeFrancesco előadására az esőhelyszínen, a Március 15. úti Sportcsarnokban kerül sor döntöttek a Veszprémi Ünnepi Játékok szervezői. Mészáros Zoltán ügyvezető igazgató kérdésünkre elmondta, felkészültek erre az eshetőségre, minden készen áll az esti műsorra.
- alakul a kép a veszprémi 6-os választókerületben -
Mint az közismert, Dr. Horváth Balázs képviselő úr halála miatt a veszprémi 6-os számú választókerületben október elsején időközi országgyűlési választást tartanak. A Nemzeti Fórum, KDNP, FIDESZ, Fidelitas közös jelölt megnevezése után az MSZP és az SZDSZ is döntött közös képviselőjelöltjük személyéről. A 6-os választókörzetben Dr. Katanics Sándor képviseli a baloldali koalíciót.
Az adóhivatal a július közepén megtartott központi akciót követően utóellenőrzést végzett a Balaton körüli megyék idegenforgalmilag frekventált területein adóköteles tevékenységet végző adóalanyoknál. A vizsgálatok a bevételek regisztrációjának, a foglalkoztatás szabályszerűségének ellenőrzésére és az áruk eredetének igazolására irányultak.
Félidejénél tart a Művészetek Völgye, eddig közel ötszáz program "ment le", s talán csak négy-öt maradt el betegség vagy felhőszakadás miatt - mondta el félidei összegzőjében Márta István.