Nyolcadik alkalommal rendezik meg a vasárnapig tartó Nemzetközi Gyermekművészeti Fesztivált Veszprémben; a négynapos rendezvény-sorozaton 10 ország 25 városából 800 gyermek vesz részt, akik öt művészeti ágban mutatják be tudásukat.
A Petőfi Színház és a Veszprémi Index ismét játékra hívja fel az olvasók figyelmét. Ezúttal a Latinovits Zoltán Játékszín premierjére nyerhetnek belépőjegyet.
Kukoricafosztó matinét tartanak október 8-án, vasárnap kilenc órától a Kabóca Bábszínházban. A játszóház mellett bábelőadások, koncertek várják az érdeklődőket.
9.oo Játszóház, játéktér - a rendezvény ideje alatt végig működik.
1o.oo Hüvelyk Matyi - bábelőadás.
11.oo Matiné koncert (Kamaraterem).
11.4o Csuhébaba titkos játszóház (Kamaraterem).
Az előadás kivételével a részvétel a programokon ingyenes.
A Maskarades együttes közreműködésével Görög-estet tartanak október 7-én, szombaton este hat órától a szentgáli Művelődési Házban. A koncertet követően táncház várja az érdeklődőket.
Az állatkertbe látogatók most már láthatják az egyre virgoncabbá váló aguti kölyköket.
A szerencsésebbek eddig is találkozhattak velük, hiszen a látogatóktól nem elzártan nevelkedtek. Azonban anyjuk többnyire a kifutó kevésbé látható, nyugodtabb sarkaiban tartotta őket.
Most már mit sem ér az anyai szigor, a picik nekiálltak felfedezni otthonukat, amelyet az őket kíváncsi figyelő kookaburrával osztanak meg. (Endrédi Lajos, Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark)
Gyorsan elfogták azt a négy férfit, akik szerdán reggel egy Balatonfüred külterületi telekről negyedóra leforgása alatt tulajdonítottak el egy csillét, egy hidrofort és egy fém pultot.