Hírgyár

Módosuló egészségügyi járulék

Egészségügyi szolgáltatási járulékként februártól 10 480 forintot kell fizetniük a magánszemélyeknek a minimálbér 65 500 forintra történő emelése miatt.

Az APEH közleményében arra is felhívja a figyelmet, hogy ennek teljesítése először 2007. március 12-én esedékes. A január havi kötelezettséget még a 2006. december 12-én érvényes 62 500 forint összegű minimálbér után kell fizetni, ennek összege 10 000 forint, esedékessége pedig február 12. (világgazdaság)

Versbarátok találkoznak

A TIT Váci Mihály Irodalmi Színpaddal közösen 18. alkalommal hívjuk a költészet kedvelőit, hogy versek és dalok előadásával - hallgatásával töltsünk el együtt egy lélekmelengető kikapcsolódást ígérő délutánt.

A Versbarátok Találkozóját január 27-én, szombaton 15 órakor tartják meg a Városi Művelődési Központban.

Városi közgyűlés

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának január 25-én, csütörtökön 8 órától tartja soron következő közgyűlését.

Egyebek mellett szó lesz a „Szemünk Fénye” beltéri világításkorszerűsítési programban résztvevő iskolákról, a Bakonyalja városrész fejlesztéséről, valamint a Mártírok út burkolati rekonstrukciójáról.

Oldalak