A jazz műfaj kedvelői a Pecek Trió előadását élvezhetik március 22-én, csütörtökön 20.30 órakor a Várkertben. Pénteken este az Expresszó Klubmoziban a Wisdom tart lemezbemutatót. A VMK AmatőrSokk programsorozat részeként a Similar Voice, valamint a Rosehip együttes mutatkozik be.
Balog Zoltán református teológussal Dr. Birher Nándor filozófus beszélget a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán március 22-én, csütörtökön 18 órakor a Beszélgetés barátainkkal programsorozat részeként.
Balatonfüreden rendezik meg április 14-én és 15-én a férfi kézilabda Magyar Kupa négyesdöntőjét.
Az első napi elődöntők során előbb, 14 órakor az MKB Veszprém és a PLER-Airport, majd 16:15-től a címvédő Pick Szegedet búcsúztató Tatabánya-Carbonex és a Dunaferr csap össze. Másnap 12:15-től kerül sor a bronzmérkőzésre, a finálé 14:30-kor kezdődik. (index.hu)
Egy Veszprém melletti katonai gyakorlópályán versenyeznének a Budapest-Dakar rali versenyzői. A gyorsasági szakaszokat pedig természetesen nem a balatonfelvidéki falvak útjaira tervezik oszlatta el a környezetvédők félelmeit Ujhelyi István, az Önkormányzati- és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára. A szocialista politikus szerint már aláírás közeli állapotban van a megállapodás arról, hogy alkalmanként Magyarországról rajtolna el a Dakar rali mezőnye.
Újabb állomásához érkezett a SZERET Filmklub, ezúttal A legényanya című filmet tekinthetik meg az érdeklődők a Művészetek Háza emeleti klubhelyiségében.
A jövő évadban országosan ismert színészeket láthatunk a Petőfi Színház nagyszínpadán tájékoztatott Kőváry Katalin művészeti vezető.
Molnár Ferenc Delila című darabjában Bánsági Ildikó és Balázs Péter páros mutatkozik be a veszprémi publikumnak. Filmről ismert Legyetek jók, ha tudtok című zenés előadás főszerepét Duna Tamás alakítja. Szabó Győzőt az Arzén és levendula című bűnügyi bohózatban láthatjuk.
A tizedik héten kis mértékben emelkedett a mogyoró pollenjének mennyisége - alacsony koncentrációt csak Pesten, Szolnokon és Veszprémben regisztráltak, a többi állomáson közepes szintet mértek - áll az ÁNTSZ Aerobiológiai Hálózatának jelentésében.
Kukorelly Endre íróval tartanak irodalmi estet március 21-én, szerdán 18 órakor az Utas és holdvilág antikváriumban. Az este folyamán beszélgetőtársa Bozsik Péter költő, író, szerkesztő lesz.