Az Oktatási és Kulturális Minisztérium 2008-at a Reneszánsz évének nyilvánította. Ennek kapcsán számtalan ismeretterjesztő és/vagy tudományosnak aposztrofált rendezvény lebonyolítására került sor állami, jobb esetben pályázatokon elnyert közpénzekből. Jellemző módon a maradandó értéket őrző közgyűjteményeink fele annyi pénzt nyerhettek el összesen, mint a könnyűzenei előadók a PANKKK révén.

A múlt hét szerdán tartott zalaegerszegi esemény azok közé a rendezvények közé tartozhat, amelyre, különösen a konferencia anyagát tartalmazó kötet megjelenése után, méltán emlékezhetnek majd több évtized múlva is. Mert mi kell egy tudományos jellegű konferencia sikerességéhez? Megfelelő színvonalú – „neves” – kutatók, akik megfelelő színvonalon tudják előadni kutatási eredményeiket. Például a megszabott időkeretet nem lépik túl, tudnak beszélni, és prezentációval segítik a megértést. Emellett az sem árt, ha az elhangzottak – és ily módon a tanulmánykötetbe bekerülő írások – új kutatási eredményeket tartalmaznak, s nem (a Pesten) unalomig ismert adatokat és történeteket szajkózzák a vidéki közönség számára.

A rendezvényt Érszegi Géza professzor, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa nyitotta meg Mátyás király törvényeinek néhány elemét elemezve. Az MTA Történettudományi Intézetének két fiatal munkatársa közül Horváth Richárd a Mátyás-kori dunántúli arisztokratákról, váraikról, ill. a politikában betöltött szerepükről, Pálosfalvi Tamás pedig Egervári László horvát-szlavón-dalmát báni tevékenységéről tartott előadást. Fedeles Tamás, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa egy ritkán vizsgált kérdésről, a Mátyás-kori vallásosság egyik megjelenési formájáról, Újlaki Miklós bosnyák király római zarándokútjáról beszélt. Sölch Miklós, a Magyar Országos Levéltár főlevéltárosa pedig a király uralkodói pecsétjeiről szólt. Az előadások sorát zalai témák zárták: Vándor László, megyei múzeumigazgató a zalai reneszánsz építkezésekről és régészeti feltárásaikról, Bilkei Irén, a házigazda intézmény főlevéltárosa, a konferencia szervezője pedig a Mátyás-kori zalai nemesi társadalomról beszélt.

A helyszín Zalaegerszeg MJV Díszterme volt, ahol ez alkalomból a Zala Megyei Levéltár eredeti középkori Mátyás-okleveleket állított ki. A hangosítással ugyan adódtak némi problémák, s az sem volt túl szerencsés, hogy az előadók a vetítővászon és a közönség között helyezkedtek el, kitakarva így az általuk elkészített prezentációt. Manapság sajnos megszokott az is, hogy bár minden résztvevő – előadó, hallgatóság – tud viselkedni, a fotósokra azonban, úgy látszik, külön szabályok, viselkedési normák vonatkoznak. Járkálhatnak, beszélhetnek, kitakarhatnak, egy szóval zavaroghatnak bátran, hiszen első a munkájuk. Kár, hogy én, mint hallgató sem véletlenül voltam volt…

Tudományos körökben bevett szokás szerint a támogató intézmények nem kötötték ki a rendezvényt megszervező megyei levéltárnak, hogy azon melegében a konferencia anyagát egy tanulmánykötetben jelentesse meg. Ez nem is szokás, lévén az elhangzottakat adott esetben szakmai vita követi, az előadó pedig megfontolva az itt elhangzott információkat, azokat beépítheti, s így tovább gazdagíthatja előadását. Így nem fordulhat elő az sem, hogy a nagy kapkodásban egy kevéssé megszerkesztett kötet kerül a közönség elé, csak azért, hogy még az idén, a reneszánsz évben megjelenhessen az. Zalában ezek szerint felmérték, hogy az írott szó megmarad, egy-két, de tíz-húsz, sőt, akár több száz év múlva is olvasható lesz. Nem mindegy tehát arrafelé, hogy egy intézmény és egy fenntartó milyen kulturális lábnyomot hagy maga után az utókorra.