A vízben pedig három veszprémi srác, akik az átkosnak nevezett rendszer végnapjaiban Bulgáriát választották szabadságtúrájuk helyszínének. Életemben nem nyaraltam ilyen lazán. Elindultunk. Nem volt szállásunk. Nem tudtunk pontosan, hova akarunk menni. Nem tudtuk, mennyi időre maradunk. Csak egyet tudtunk, hogy Bulgáriába megyünk, és jó lesz!

Hihetetlen nyár hihetetlen utazása volt. A szokásos nyáresti sörcsatáink egyikén jött az ötlet: menjünk ki Bulgáriában! A furcsa az, hogy reggel is emlékeztünk rá, sőt megvalósítottuk az ötletünket. Szereztünk pénzt, kocsit, és indultunk hárman, Gudi, Ferke és jómagam.

Lazák voltunk és totálisan szabadok. Nem siettünk, délután Újvidéken (gyengébbeknek: Novi Sad, Jugoszlávia, Vajdaság fővárosa) iszogattunk. Itt találkoztunk először egy igazi bárral. Olyannal, amiről nem is ábrándoztunk itthon. Kicsi hely, dübörgő zene, bárpult, fiatal, jópofa pultos, jó sörök, ütős tömények. Jugó – ahogy akkor nevezte a kultúrmagyar a helyet – egy kis kapitalizmus volt, míg nálunk a kommunizmus rúgta az utolsókat. Ott voltak nyugati zenék, nyugati autók, erotikus magazinok. Itt ismertük meg – majd vettünk visszafele egy kiváló zenét tőlük – a Siouxsie and Bansees -t.

Éjjel érkeztünk – a Nis-i kanyargós, vadregényes útszakasz után – a bolgár határhoz, ahol a határőr azonnal kiszedett minket a sorból. Boldogan közöltem a többiekkel, ez a szocialista összetartozás. Na, nagyot tévedtem. Itt tudtam meg, hogy különbség, méghozzá nagyon nagy különbség van szocialista és szocialista ország között. A bolgárok az NDK-ba (Német Demokratikus Köztársaság, amikor még volt NSZK, vagyis Német Szövetségi Köztársaság) jártak pihenni, a szocialista németek meg főleg hozzájuk (hozzánk is jártak, de nálunk az NSZK-rokonokkal találkoztak). Eközben átutaztak hazánkon, látták a Balatont, látták, hogy mi hogyan élünk, és szívből gyűlöltek ezért minket. A bolgár közeg ennek szellemében gyorsan szét akarta kapni a Dáciánkat. Akarta, de mi nem. Ferikét közellenségnek nyilvánította, és közölte, amíg nem vágja le a haját, addig nem lép be az ő kommunista fellegvárukba, velünk meg tudatta, hogy kapitalisták vagyunk. Gondolom, ezt súlyos sértésnek szánta. Gudi barátom, aki soha nem vesztette el a fejét, azt mondta, hogy Ferke filmművész, és mi forgatni megyünk, miközben a határőr néhány ceruzaelemet szétdarabolt, mert arra gyanakodott, hogy kábítószer van bennük. Aztán egyszer csak átengedtek.

Szófia melletti nemzetközi parkolóban pihentünk. Itt ismertük meg a pottyantós WC gravitációs báját, illetve a hazavonuló török vendégmunkásokat, akik hatalmas szeméthegyek tetején imádkoztak reggel. Délután elértük a tengert. A hegyek lenyűgözők voltak, mintha a középkorban jártunk volna. Török időket idéző kunyhók, vasbeton pártházak, szar és húgy az utcán.

A tengerparton többórás kóborlás után találtunk egy kisvárost, egy kis kempinget. Felvertük sátrunkat, aztán Gudi tört magyarsággal bemutatott minket a helyi bár főnökének, közölte vele, hogy minden nap sok sört, még több konyakot (hihetetlen szar sörük, hihetetlen kiváló konyakuk volt) fogunk elfogyasztani.

Ezzel kezdetét vette az aktív pihenés, amiben a tenger másodlagos szerepet játszott. Beköltöztünk a bárba reggel 10-től éjfélig. Ettől függetlenül – vagy éppen ezért – hihetetlen barnák lettünk Gudival. Ferke, mint fehérbőrű, óvta magát, de a napernyő alól kilógó keze neki is szépen lebarnult. Naptej nélkül, és nem fájt!

Itt ismerkedtem meg egyik reggelen a bolgár munkamorállal. Éppen gravitáltunk a WC-n, mikor egy bajszos, gumicsizmás balkáni banya feltépte az ajtót, majd fehér porral szórt be, utána a slagjával alaposan lelocsolt. Alvázmosás a javából. Neki ez volt a feladata, nem érdekelte, hogy valaki bent volt, vagy sem.

A másik bolgár praktikumot az egyik étteremben tapasztaltam. A mellékhelyiséget keresve a konyha kellős közepén találtam magam, ahol kiemelt pulpituson helyezték el a pottyantóst. A WC-s néni pedig egyben ellátta a savanyúság-pakoló kézilány feladatát is. Egyik kezével káposztát, a másikkal papírt adott.

Jártunk Neszebarban, a török határnál, láttunk sok szép dolgot, számtalan élményben volt részünk. Csak egyben nem. Nem akadtunk össze nővel. Nem tudtunk a konyak segítségével sem átlendülni a balkáni szőrős arcú lányok fílingjén.

Hazafele hoztunk jóféle konyakot, fejenként egy ládával, amikor egy üveg volt az engedélyezett. Hogyan tettük? Lebuktunk a magyar határon. De amikor a határőr el akarta kobozni, akkor Ferke közölte, hogy ő inkább helyben megissza. Hatott. Átengedtek.

Történt mindez, és sok minden más a nyolcvanas években…