A Palatinus-írások olvasásakor többekben felvetődhet, hogy milyen tudományt képviselhet a Palatinus-szakíró, amikor szinte szabadon hivatkozik hol kémiára, hol biológiára, hol ökológiára… és még sorolhatnák a tudomány számos szakterületeit. A palatinuszi gondolkodás alapfeltétele, hogy az elemző saját szaktudásán kívül megfelelő jártassággal rendelkezzen olyan társtudományokban, amelyek ismeretének hiányában a bonyolult, összetett természeti folyamatokat fel sem lehetne dolgozni.

Korábbi időkben egyes tudósokról azt mondták, polihisztorok (polihisztor = több tudományágban kiváló, egyetemes tudású személy). Napjainkban sajnálatos módon a résztudományok fejlődése olyannyira felgyorsult, hogy a tudósok csak saját tudományterületeikben mélyülnek el, szereznek jártasságot. A helyzetet nagyban nehezíti, hogy a tudományos publikálások kényszere lassan átláthatatlanná teszi a szaktudományok ismeretanyagait. Az elmúlt 10–15 évben a világháló elterjedése szinte lehetetlenné tette a valós szakirodalmazást, a szakirodalmak megismerését. A „mindenki publikál” azt eredményezi, hogy egy olyan esetben, amikor pl. tíz évvel korábban egy adott témakörben 1200 szakirodalmi adatot lehetett összegyűjteni, az elmúlt napokban a világhálón a témakeresésnél több mint hárommillió találatot jelzett a számítógépem. Komoly gondot jelenthet az, hogy nem kizárható: a hárommillió találatból lehet, hogy 2 992 000 használhatatlan, összeollózott „iromány”, és csak az volt a célja, hogy PhD, diplomamunka vagy tudományos előremenetelés feladatának teljesítését töltse be. Ki tudja ezt ellenőrizni?

Sok esetben felteszik a kérdést az olvasók és érdeklődők; egy adott témában hol lehet szakcikkeket olvasni? Nagyon nehéz válasz adni. Elméletileg bárki a szememre vetheti, hogy járatlan vagyok saját kutatási témámban is, mert az írom, nem olvastam végig azt a hárommillió tanulmányt, cikket, dolgozatot – nem beszélve a társ és segédtudományok ismeretanyagairól –, ami saját kutatási témámhoz tartozik. Tettem rá kísérletet, de idejekorán rájöttem, hogy lehetetlenség ilyen mennyiségű ismeretanyagot akár csak felületesen is átolvasni. Kijelenthető, ha valaki egy tanulmányt meg szeretne ismerni (saját kutatási területén) és fel szeretné dolgozni, akkor minimum 1 napra van szüksége az kijegyzeteléshez. Esetünkben tehát egy szűk ismeretanyag szakirodalmazása 3 000 000 napot venne igénybe – mi sem egyszerűbb, 8200 év múlva már feldolgozhatjuk a mai szakirodalmi anyagokat. Mint látható, van megoldás, csak időre volna szükség. A baj valójában ott van, hogy egyes tudományos témakörökben a magas szintű tudományos értekezésekből és a tudománytalan írásokból naponta több száz új anyag kerül fel a világhálóra.

Összefoglalva: a felelős szakirodalmazás veszélyben van. A gondolkodó, alkotó ember számára mindösszesen csak egy lehetőség maradt, és ez nem más, mint a szakkönyv. Több kiváló tudósról azt mondják, hogy elveszett a tudomány számára, mert nem írt több száz un. impact-faktoros tudományos cikket, ezáltal az un. „citáció”-ja (hivatkozása) nem mutatható ki, mert csak könyveket írt. Ismerek olyan esetet, amikor hihetetlen számban idéznek egy tanulmányból, egy szerzőtől. A hivatkozások mennyisége ezáltal a tudományos elvárások maximumát jelenti. A szépséghibája a dolognak az, hogy tudósunk egyik fiatal kori zsengéjét talán jóindulatúan közzéadta egy szakfolyóirat. A lektorok nem vették észre, hogy a tudományos műben van néhány sajnálatos súlyos hiba. Ez a tény növelte meg idézettségét, mert minden hasonló témájú műbe beírják és hivatkoznak a hibára, miszerint a megállapítás téves, tudománytalan. Ez viszont az idézettségén semmit sem rontott, tehát munkássága „tudományosan” tökéletesnek mondható.

A tudományos könyvek esetében viszont a szakember már a könyvesboltban képes felismerni, hogy a szerző valóban egy tudományterület jeles képviselője, vagy csak könyvsikert akar elérni. Ebben az esetben lehet dönteni arról, hogy az adott könyvet valaki megvegye, használja, vagy csak dísz legyen egy könyvespolcon.

A szó valós értelmében vett tudomány képviselői szívük szerint a polihisztorkodást tartanák jó dolognak, de sajnos ezt a kifejezést kisé lejáratták az elmúlt néhány évtizedben. Találtak valami újat, amit úgy hívnak, hogy interdiszciplináris szemlélet. A szó a következőképpen értelmezhető, az inter latin elöljárószó – közötti, közbeni, közben, kölcsönös jelentéssel –, míg a diszciplína latin főnév – tudományág, azaz tudományágak közötti, kölcsönös tudományágak jelentéssel.

A palatinuszi gondolkodás ezek alapján csakis interdiszciplináris lehet. Azoknak a „palatinuszoknak”, akik féltik bolygónk jövőjét, a természetet, minden élő és élettelen mivoltában, és nem utolsó sorban az embert, azoknak valahol polihisztornak kell lenniük. A természet folyamatait, azok összefüggéseit csak a tudományok teljes ismeretével lehet értelmezni, legyen az természet- vagy társadalomtudomány. A hangzatos szavak helyett célszerű néhány tudományterülettel megismerkedni (természetesen a teljesség igénye nélkül), a melyek ismerete nélkül mindennapjaink eseményeit nem tudjuk feldolgozni – és ami talán még fontosabb: jövőnk sorsáról sem tudunk felelősen gondolkodni.

A tudományterületeket ötletszerűen írom le, és csak címszavakban utalok arra, hogy milyen fontos részterületekkel foglakoznak. Kutatási területemnek megfelelően elsősorban ember-centrikusan válogatok a tudományterületek közül.

Etnológia

Az etnológia (gör. ethnosz = nép, valamint a lógosz = tan) az emberről mint kultúrával rendelkező lényről szóló tudomány. Az etnológia az etnográfiai munkákban ölt testet sok esetben. Az etnográfia leíró tudomány, amely az adatfelvételek, megfigyelések, elemzések leírására korlátozódik. Az etnológia a felvilágosodás korában vált le az antropológiáról, az embertanról (gör. Anthroposz = ember, lógosz = tan). Az antropológia szétválik kulturális illetve biológiai antropológiára. Az etnológiát ezért nevezik néha kulturális antropológiának.

Az etnológia történelmében számos elmélet alakult ki. Ezeknek megfelelően ismernek klasszikus irányzatokat, nemzeti tradíciókat, de jelenleg is meghatározott irányzatok mentén folynak a kutatások vizsgálódások. A történeti irányzatok korában találkozhattunk az evolucionizmussal, a pszichoanalízissel, funkcionalizmussal, kognitív antropológiával, de ezek közé sorolhatjuk a nacionalizmust, a szociobiológiai és genetikai irányzatokat stb.

Az etnológia alapelemei közé sorolhatók azok a problémakörök, amelyek képesek meghatározni egyes népcsoportok életét, viselkedését. Az ismert alaprendszerek közé sorolható pl. az identitás vizsgálata, az etnicitás, maga a test (gör.: soma), a nem mint szexualitás, az éhség, a táplálkozás, az egészség-betegség, az idő, az életciklus-életkor, a migráció, a környezet-adaptáció. Ennél a tudomány területnél is foglakoznak az energia-kérdéssel, a munkaeszközökkel, -szerszámokkal.

Az etnológia mint alkalmazott kutatás többféle módszert alkalmaz vizsgálatainál:

Néhány alapvető munkamódszer a terepkutatás, az adatok, adatközlők, munkaeszközök alkalmazása – kvalitatív és kvantitatív módszerek. Az elemzéseknél találkozhatunk különféle kultúrák feldolgozásával és összehasonlításával. A múzeumi gyűjtemények tanulmányozása is fontos feladat, ugyanúgy, mint az egyes dokumentumfilmek, fényképfelvételek elemzése.

Napjainkban az etnológia is a kihívásokkal foglakozik. Jellemző területek a gazdaság, a társadalom, a politika és jog, a rokonság és a vallás.

Az általánosnak tűnő területek mögött fontos, és más tudományterületek számára is hasznos feldolgozásokkal találkozhatunk, mint pl. termelés, fogyasztás, hulladékkezelés, munka, disztribúció, gazdálkodás, pénzgazdálkodás és világrendszerek.

A társadalmi szerveződések, a státusz- és presztízsszerepek hogyan alakítanak ki osztályokat, hálózatokat? Magyarázatot keres ez a tudomány arra, hogy a politika hogyan szerveződik, mit jelent a hatalom. Ismereteket szerezhetünk arra vonatkozóan, hogy az állam és a nemzet hogyan tagozódik, szerveződik. A jog és konfliktus értelmezése is tudományosan meghatározott. Az etnológia igyekszik értelmezni a háborút, mint emberi tevékenységet, cselekedetet. Mindezeket teszi úgy, hogy próbálja a leszármazásokat nyomon követni, behatárolja a házasodás és a házasság intézményrendszerét és szokásait a maga komplexitásában, amiből nem hiányozhat a család fogalma és a különféle lakóhelyek megismerése sem.

A vallások sokfélesége és történeti elemzései lehetőséget teremtenek arra, hogy eligazodjunk a mítoszok, rítusok, rituálék, a mágia, a boszorkányság világában, valamint a történelmi nagy egyházak vallásaiban.

Az ember társas lény, kommunikál, kifejezi magát. Az etnológia sajátos területén megismerhetjük a világ nyelveit, a nyelv és a kultúra szerepét, a beszéd etnográfiáját, az írást, a népek zenéjét, művészetét és esztétikáját.

folyt. köv.



Szacsky Mihály