Gróf Klebelsberg Kuno (1875. november. 13. – 1932. október. 11.), a Bethlen-kormány vallás és közoktatásügyi minisztere volt 1922. júniustól 1931. augusztusig). A trianoni békeszerződést követően a kulturális felemelkedést tartotta fontosnak. Konzervatív reformjai erős, európai szintű, művelt polgári középosztály megteremtésére irányultak. Széleskörű iskolareformot dolgozott ki az 1926. évi törvényben.

A törvény megjelenését követően három év alatt közel hatezer modern népiskolai tantermet és több mint kétezer tanítólakást építtetett (ekkor hozták létre a tanyasi iskolák hálózatát). Fontosnak tartotta az iskolán kívüli népművelés fejlesztésére létrehozott közel ezerötszáz népkönyvtárat, ugyanannyi iskolai könyvtárat is felállított. Ötszáz óvoda kezdte el működését. A népoktatáson kívül reformokat vezetett be a polgári és a középiskolákban. Soha nem látott fejlesztést valósított meg a felsőoktatás és a tudományos kutatási intézményrendszerek korszerűsítésében. A trianoni határmódosítások miatt Pozsonyból Pécsre költöztette az Erzsébet Tudományegyetemet, Kolozsvárról Szegedre telepítette a Ferenc József Tudományegyetemet. Munkássága a tudományos életre is kihatott, tudományos intézeteket, kutatóhelyeket hozott létre, mint pl. a tihanyi Limnológiai Intézet. Létrehozta a posztgraduális képzés kiterjesztésére a Collegium Hungaricum hálózatot (Bécs, Berlin, Róma, Párizs, Zürich). Az Országos Ösztöndíjtanács felállításával kialakította a tudományos ösztöndíjak rendszerét.

Mint napjainkban! – mondhatná az olvasó. Jelenleg is reformokat élünk meg. Azt halljuk, hogy a tudásalapú társadalmat építjük. Ezért bezárjuk az iskolákat, óvodákat. Az oktatási reformok olyan tökéletesek, hogy a megmaradt iskolákban már csak az interaktív iskolatáblák hiányoznak. Felsőoktatásunk kiteljesedett, mert már három év alatt lehet egyetemi diplomát vásárolni. Csak pénz kérdése, hogy gyermekeinknek milyen diplomát vásárolunk, mert ha a képzés szolgáltatás, és azért fizetünk tandíjat, hogy a munkaerőpiacon kelendőbbek legyenek gyermekeink, akkor a piaci adás-vétel szabályai kerülnek előtérbe, és nem a tudás.

Egészségünkre is jobban odafigyelnek szakértő politikusaink. Bebizonyítják, hogy az egészségügyi ellátórendszereink nem ingyenesek. A szolgálatot felváltotta a szolgáltatás. A kevesebb, minőségében alacsony színvonalú ellátóhelyek hatékonyabbak – (paradox meghatározás paradox=gör. önmagának látszólag ellentmondó, különös, szokatlan, furcsa).

Az egészségügyi ellátás alapja elsősorban közgazdasági jellegű. A csodadoktorok elavult műszerparkkal, berendezésekkel nemzetközi színvonalú teljesítményre is képesek (igaz, csak rövid ideig). A működésükhöz szükséges pénzeszközöket a terápiával egy időben maguk az orvosok szedik be, és azokat természetesen még könyvelik (túl sok a szabad idejük). A korházakban minden helyet kihasználnak (még s folyosón is ágyak állnak). A ellátásra szoruló, esetleges kómában lévő beteg biztonságban érezheti magát, mert értékei páncélszekrényben vannak. Az altatásból felébredt, megoperált, vidám, élénk páciensek mosolyogva tanulmányozhatják a számlát, ami azt mutatja, mennyibe került az ellátásuk. Sorolhatnánk a közérzetünket és egészségünket javító intézkedések sokaságát. Igaz, esetünkben soha nem található meg, hogy a valóságosan befizetett pénzéből milyen arányban finanszíroztak egyes konkrét ellátást.

Egy példa.
Esetünkben egy kiemelten magas fizetésben részesülő közalkalmazott havi elszámolását veszem. 35 év munkaviszony után felsőfokú végzettséggel illetménye 188 462 Ft bruttó összeget tesz ki. Három pótlékot hozzászámítva bruttó fizetése 245 258 Ft. Ez első ránézésre csinos összegnek tűnik. A második rovatban a levonások szerepelnek, amelyek már érdekes számot mutatnak, azaz 102 837 Ft. Ezek alapján tehát hősünk havonta kiemelkedő 142 421 Ft illetményt kap.

Sok esetben, amikor a pénzügyminiszterek milliárdos béremelésekről beszélnek, nem lehet tudni, hogy a bruttó vagy a nettó összegeket mondják, mert ha a bruttót mondják, az félrevezető, mert kb. a felét rögtön vissza is veszik. Ha így volna, akkor ez paradicsomi állapot lenne, mert a valóságban erre az összegre a munkaadó még 80 433 Ft járulékot ráfizet.

Tehát ha egy közalkalmazott 142 421 Ft összeget visz haza, akkor munkaadó (esetünkben az állam) összesen 325 691 Ft összeget mozgat, amiből 183 270 Ft-ot csak utaztat, és csak virtuálisan jelenít meg. Ezeken a számokon nem lehet vitatkozni, már csak azért sem, mert az egészségügy reformjánál azt hallhattunk, hogy adónk terhére változtathatunk a jelenlegi egészségügyi finanszírozáson. Minden matematika nélkül egyszerűen számoljunk!

A munkaerőpiacon elkelt élő áru (az EMBER), tételezzük fel, hogy esetünkben munkájával megtermeli azt a 325 691 Ft-ot, amit rá költenek úgy, hogy abból adó, eg.bizt. járulék, TB-járulék, pénzbeli eg.bizt járulék stb. címen visszavesz az állam 183 270 Ft-ot.

Nézzük, ebből ténylegesen mennyi az egészségügyi kiadás! A levonások rovatban pénzbeni eg.bizt. szerény 7 358 Ft, természetbeni eg.bizt.jár. 9 810 Ft, a járulékoknál a TB-járulék 51 504 Ft, pénzbeni eg.bizt járulék 7 538 Ft, természetbeni eg.bizt járulék 12 263 Ft azaz összesen 88 293 Ft havonta. Társadalmunk törődik a munkaerőpiacon elkelt emberekkel, mert fontos, hogy a fenntartható fejlődésen szorgoskodó élő erő egészséges és munkára fogható legyen. A munkahelyi egészség fenntartását az állam már korábban leválasztotta magáról, és annak költségeit, a foglakozás-egészségügyet is a munkaadóra terhelte (átlagban egy termelői munkahelyen a foglakozás-egészségügyre a munkaadónak havonta kb. 15 000 Ft-ot kell költeni). Ezzel már átléptük a 100 000 Ft havi összeget, amit visszaáramoltatunk a költségvetésbe, illetve azt nem vesszük ki. A vizitdíjat nem számítva, tehát minden példánkhoz hasonlító kiemelkedően magas fizetés esetében kb. 100 000 Ft bevétel jut az államnak egészségügyre. Jönnek az ellenérvek, miszerint az elemzés nem veszi figyelembe, hogy egy dolgozó embernek hány embert kell eltartania.

Nem tagadom, ez tiszta számítás volt, konkrét dokumentumok alapján. Ha azt vesszük figyelembe, hogy a valóságban egy dolgozó embernek 3 fő egészségügyi ellátást kell még biztosítani magán kívül, akkor egyszerű számításunk szerint egy emberre egy hónapban 25 000 Ft egészségügyre fordítható bevétel jut.

Esetünkben közalkalmazott főhősünk a ledolgozott évtizedek után egy esetben korházi ellátásra szorult. Akut megbetegedését a diagnosztikai szakaszban irreverzibilis kórfolyamatként kezelték. A célzott (meglehetősen költséges) diagnosztikus eljárások minden eredménye negatív volt, ami alapján gyanítható volt, hogy megbetegedése megfelelő ellátás esetében visszafordítható, tehát reverzibilis betegség. A célzott diagnosztikus, nem éppen fájdalmatlan vizsgálatok első szakaszában emberünk levert, gyenge volt, és kellő apátiával (fásultság, érdeklődés hiányában megmutatkozó közöny, levertség stb.) szemlélte környezetét, mikor is megjelent az adminisztrátor, és hasára tette az egészségügyi elszámolást, hogy ezidáig mibe került az ellátása. Annyi ereje sem volt, hogy a szemüveget feltegye, és csak azt hitte, hogy valamelyik vizsgálati eredményt tették testére. Arra még emlékezett, hogy időnként aláírattak vele papírokat, de arról fogalma sem volt, hogy azokat miért kellett aláírnia. Végezetül a tragikusnak induló megbetegedés jóra fordult, betegünk meggyógyult, és azóta is korának és nemének megfelelő egészséges életet él. A tapasztalatokat és a papírokat begyűjtötte, és egyszer áttekintette a nem éppen kellemes betegségének minden epizódját. Megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a félig kómában lévő időszakban átadott papír egy számla volt, amelyen feltüntették az „egészségügyi szolgáltatás” minden költségét, azzal a megjegyzéssel, hogy ezt nagylelkűen a társadalombiztosítás fizette. A végösszeg 45 000 Ft körül járt (a kórházi hotelszolgáltatást is beleszámítva).

Főhősünk elgondolkodott az eseményeken, a dokumentumokon, és a alábbi következtetést vonta le:

– Jelenlegi alkalmazásával évente kb. bruttó 1 200 000 Ft-ot fizet be az államnak
– Reálértéken számítva ez pl. 35 év munkaviszony alapján 42 000 000 Ft.
– Tudjuk, hogy minden dolgozónak kb. 3 főt kell eltartania, tehát legyünk racionálisan, és az 1 200 000 Ft-ot osszuk el 4-gyel, ami 300 000 Ft/év.
– Az arányosan csökkentett egészségügyi befizetés esetében 35 év munkaviszony után emberünknek még mindig van 10 500 000 Ft egészségügyi biztosítási tartaléka.
– Szerencsés ember lévén csak egyszer vette igénybe az egészségügyi ellátórendszert, tehát úgy gondolhatja, hogy ¼ megtakarítás esetében is még marad több mint 10 millió forint a tartaléka. Sokan mondhatják, hogy ez lehetetlen, mert biztosan volt fogorvosnál, hosszabbítatta a jogosítványát, ha sportolt, kellett sportorvosi engedély, a munkahelyén is foglakozás-egészségügyi vizsgálatokra kell mennie, és szinte lehetetlen, hogy gyógyszert ne szedjen. Ez mind igaz, csak azt is figyelembe kell venni, hogy ezekért minden esetben vagy ő, vagy munkaadója fizet. A paraszolvenciát fel sem hozom, mert megfontolt értő szakemberek is azt mondják, ha valami fenntartja napjainkban az egészségügyet, az már csak a paraszolvencia. Ezt minden sértés nélkül mondom.

A minap egy diplomás szakápoló látogatott az EÜ minisztérium államtitkárához, és azt kérdezte, hogy a minisztérium szerint a túlórákkal megtűzdelt felelősségteljes munkáért kapott kb. 85 000 Ft nettó keresményből hogyan éljen meg? A válasz nem lepett meg. Valakinek áldozatot kell hozni, mondta az államtitkár, és hozzátette, hogy ez csak az orvos és az egészségügyi szakszemélyzet lehet, mert a költségvetésnek egyensúlyba kell kerülni.

Térjünk vissza a hajléktalanokhoz, a kiszolgáltatott, megnyomorodott embertársainkhoz, akik hibájukon kívül kerültek abba a helyzetbe, hogy az utcán aludjanak, tűrjék a fájdalmaikat, és kukából reggelizzenek. Elméletileg egy szociális társadalmi rendszerben ilyen nem fordulhat elő, még egy esetben sem. A hajléktalanok száma egyre növekszik, a rászorultak aránya soha nem látott mértéket öltött. Lassan fogalommá válhat a „halmozottan hátrányos település” megjegyzés – nem népcsoport, hanem az egész település, ahol felüti fejét a megélhetési bűnözés, a falopás, az éhezés, az abszolút nyomor.

Tudjuk, hogy az egészségügyi ellátásnál a törvény emberei zordak és szigorúak. Aki nem fizet egészségügyi járulékot, azt is (a felháborodásokat követően) el kell látni az orvosnak, de az ellátás feljelentés is, mivel a társadalombiztosítás azonnali APEH nyomozást rendelhet el.

Minden világos és érthető. Jelen társadalmi rendünknek csak egészséges dolgozókra van szüksége. Feladatuk megtermelni a társadalmi igényeknek megfelelő dologi javakat, vagy pályázzanak külföldi alamizsnákra, amit az állami költségvetést nagy kegyesen befogad.

Továbbá javadalmuk több mint 50%-át el kell venni tőlük. Ha ezeknek az embereknek bármilyen igényük van, azt fizessék meg, vegyenek fel minél több hitelt, legyenek függő viszonyban a bankoktól. Azokat, akik gyengének ítéltetnek, az utcára teszik, nyomorba kényszerítik. A lecsúszott és kitörni képtelen csoportokat célszerű kasztosítani. Ezeknek a néprétegeknek sok tudást nem kell adni, mert akkor elkezdenek gondolkodni. Elég nekik a választások idejében adni egy híg vizes pörköltet és egy üveg sört. Minimálisra csökkenteni a megélhetési bűnözés büntetési tételeit.

Gondolataim nélkülözik az indulatokat, a szubjektív érzéseket. A „Zavarba ejtő tudomány”-ban arról írtam, hogy sok esetben a realitást figyelembe nem vevő tudományoskodó „szakértők-elemzők” hogyan próbálják megtéveszteni az egyszerű embereket, akiket megfosztanak a tanulástól, a tudástól, az egészségtől és ezzel az élet szeretetétől. Mint humánbiológiával, biológiai antropológiával foglakozó kutató, csak azt tudom mondani, hogy kegyetlen kíméletlen és ostoba világban élünk. A természettudományi ismeretek alárendelt szerepkörbe kerültek.


Szacsky Mihály
szomatológus