Eredetileg dolgoztam szombaton a Kamera Hungária Fesztiválon. Cseh Tamás kiadója kérte meg könyvesboltunkat arra, hogy részt vegyünk a művész műsorához kapcsolt dedikáláson, hadd vásároljon könyvet az is, aki esetleg üres kézzel érkezik, de szeretne a legendás dalos szignójával távozni.

Ezért döntöttem úgy, ha már ott vagyok, készítek egy kis beszámolót a műsorról. Közben azonban kiderült, hogy a könyves asztal nem pontosan ott lesz, ahol a műsor. A VMK 8-as termében megtartott televíziós felvételen tehát nem lehettem jelen, bár különben is úgy hírlett, hogy a nagy számú közönség több mint fele be sem fért a helyiségbe. Kárpótolt viszont az, hogy a program után Cseh Tamás személyesen megjelent pöttöm pavilonunknál, és a mi asztalunkon dedikálta kötetét a jókora érdeklődő tömegnek.

Hogy ekkora érdeklődés kísérte Cseh Tamás megjelenését, azon picit sem csodálkoztam. A hatvanas évek végén indult gitáros-énekes ma már nemcsak sima generációs legenda, hanem egyszemélyes intézmény: egy teljes nemzedék élménye mellett az intellektuális dalszerzés magyarországi hérosza, aki kezdettől fogva a szabadság-szerelem kontextusában építette fel életét, és ugyanezen értékrendet sugározta szerte hazájában. Hogy mennyire nem csupán a „nagy generáció” emblematikus alakja, az a dedikáláson derült ki, ahol a középkorú hölgyek és urak mellett fiatal huszonéves fiúk és lányok, egyetemisták, sőt, még egy tizenéves kislány is részt vett, aki most ismerkedik frissen az énekes dalaival.

Amit az előadással elveszítettem, azért bőségesen kárpótolt ama negyven perc, melynek szemtanúja lehettem, míg a művész úr aláírogatta kötetét, és közben beszélgetett az eléjárult rajongókkal. Cseh Tamás ugyanis nem a gyors és rideg dedikálás jól ismert szabályait hozta. Minden emberhez volt pár kedves mondata, meghallgatta minden rajongója mondandóját, mi több, sokakkal több percen keresztül társalgott, régi bulik, találkozások, közös ismerősök és emlékek kerültek szóba. A művész úr leginkább mégis akkor érzékenyült el, amikor egy fiatal fiú a gitárját nyújtotta oda aláírásra. Megszorította a fiú kezét, s látni lehetett az arcán, hogy ez a legfontosabb: egy eljövendő dalos nemzedéknek adott inspirációt, s lett végül meghatározó példakép számukra.

Természetesen nem lehet eltekinteni attól a szomorú körülménytől, amely a nagy érdeklődést, valljuk be, még fokozta. Köztudott – s ez egyébként a szerző könyvének is egyik gerince –, hogy Cseh Tamás súlyos betegséggel küzd néhány éve, ez a tény pedig az egész eseményt egyfajta méltóságteljes aurával ruházta fel, s minden vendég őszintén együttérző tekintetében, gesztusaiban, szavaiban megjelent.

Míg a Kameria Hungária Fesztiválon a középszerű és csapnivaló hazai média csaknem valamennyi túlértékelt, önelégült díszpéldánya peckesen felvonult – ami persze azért tetszett a közönségnek - (a szerk.)– szinte egyetlen hiteles személyiségként csak Cseh Tamás alakja magasodott fel a VMK aulájában szombat délután, s nagyobb érdeklődést váltott ki a nézőseregletből, mint bármely közönségtalálkozó vagy üres médiavita.

Novics János