Persze engem is elrettent az a látvány, amikor egy rossz minőségű videofelvételen egy gyerek a tanár körül lézeng, irritálja, bekeríti, ráközelít, egyáltalán hozzáér. Amikor felborul egy rend, amikor látszólag bármi megtörténhet, és a végén annak örülünk, hogy nem folyik vér, a tanár nem esik holtan össze, és a feje is a helyén marad. Még jó, hogy az osztályterem falát nem díszítette szamuráj-kard!

Már csak kollegiális szolidaritásból is elrettent az eset, meg azért is, mert enyhébb változatban, én is ki vagyok téve naponta ilyen kellemetlen atrocitásoknak. Másfelől mit várhatunk el ma Magyarországon, ha a társadalom állapotát tekintjük? Ezt az istentelen világot. Ez a média-csoda is csak három napig tartott, aztán hallgatás következik utána. Egy-két hasonló eset még növeli a nézettséget, aztán vége. A szükséges testületek, egyeztető bizottságok nem ülnek le egymással megbeszélni, elemezni a történteket és megoldási javaslatokat, akciótervet kidolgozni az oktatás akut problémáinak a gyógyítására. Pedig az oktatás egészségi állapota is közügy. Nyilván fiskális politikával ehhez sem lehet célszerűen közelíteni. Kitől várjunk el valamit, ha már azok sem tudnak együttműködni, akik ezért léptek koalícióra?

Nem tudhatjuk, mi történik egy osztályteremben, nincs tanfelügyeleti rendszer, sem hospitálási kötelezettség folyamatosan, sem méltó javadalmazás, sem korszerűen képzett tanári gárda, amely az agresszív-arrogáns kihívásoknak meg tud felelni, sem pedagógus, aki pszichológus, apa, anya és lelki vezető is egyben. Nincs több energiánk. A tanár is ember, elsősorban tanári hivatását szeretné gyakorolni. Egyébként tudja is. Csak gyakorolni kellene a jogait és a kötelességeit következetesen és szabályosan. Mielőtt hasonló esetek a médiába kerülhetnének, az ilyen gyerekek már rég áthelyezéssel landolnak egy másik iskolában, vagy ha nagykorúak, szépen felmentetnek az iskolai kötelmek alól – egy normális helyen.

A tanár nincs tehetetlenségre kényszerítve. Igenis vannak jogai, amelyek lehetővé teszik és biztosítják, hogy feladatait normálisan elláthassa. Persze adott esetben ez nehezen, áldozatok árán működik csupán. A tanári hivatás áldozatokkal jár, és nem a személyi sérülés lehetőségére gondolok. Jó lenne, ha ezt az áldozatvállalást a társadalom, a politika is felismerné, hogy a csoda ne csak három napig tartson. Krisztus feltámadása után a csoda tovább tart. Pontosabban áldozatvállalása katedrálisokat emelt, toleráns, demokratikus társadalmakat teremtett. Fel kellene támasztani a hazai oktatást is, hátha egyszer a hegy is megmozdul Mohamed felé – továbbá, hogy ne vádoljanak vallási-szegregációval.

Várnai