Rettegünk, ujjongunk, csodálkozunk, várakozunk vagy épp semmit sem teszünk. Ez attól függ, melyik korosztályhoz tartozunk, hiszen a Veszprémi Egyetemi Napok egész Veszprémre – és még azon túl is – kihat. A lényeg, hogy várjuk – ki ezért, ki azért. És addig is tekintsük át, mi volt eddig, csakhogy rákészüljünk a májusi egy hétre!

1954-ben és ’59-ben az egyetem 5 illetve 10 éves jubileuma alkalmából tartottak már Egyetemi Napokat – mint tudományos és kulturális seregszemlét. 1969-ben a 20 éves intézmény nagyszerű születésnapi ajándékkal lepte meg magát: a VEN-nel, amely mintául szolgált minden más egyetem modern diákhagyománya számára. Ez az ajándék azonban kérdőjelet is vont maga után: miből áll ez a pár napos „ünnep”? Nos, az alapötlet szerint fejre áll a világ! Ha nem is az egész, de az egyetemi igen: a professzorok beülnek az iskolapadba, a diákból pedig rektor lehet, ha elég ügyes. Ekkor még egyik fél sem tudta, hogy a kritikai humorral fűszerezett előadások és különböző versenyek, vetélkedők hova fajulnak, hiszen az egész gyerekcipőben járt még.

Az első VEN tehát minden szempontból újszülöttnek tekinthető. 1971-ben megérett rá, hogy előhozza a csapatokból a versenyszellemet, és ezzel megalkossa valódi természetét. Ekkor öt jelölt (évfolyamonként egy-egy) mérkőzött meg maratoni hosszúságú, mintegy féléves küzdelemben a diákrektori címért, amit szavazással ítélt oda az egyetem polgársága. Ez a bonyolult választási ceremónia a mai napig megmaradt. Ebben az évben már a nők is kitettek magukért, hiszen ekkor jelöltette magát először diáklány, de hiába hajtott teljes mellbedobással a győzelemre, mégis lecsúszott róla. Na igen, mindenki korteskedett saját jelöltje mellett különböző eszközökkel. A kampány nem volt folyamatos, de a legváratlanabb helyen és időben képes volt felbukkanni. És persze a szavazásig állandóan fokozódott!

A VEN további eseményei azóta is változatlan ütemterv szerint zajlanak. A nagyvetélkedő után látványos eredményhirdetés következik, majd a győztest komoly ceremóniával beiktatják, hogy aztán ünnepélyesen esküt tegyen és elmondhassa szűzbeszédét. Az már csak hab lehet a tortán, hogy elvonulnak a polgárok a kollégium elé, és felhúzzák a győztes csapat rektorának zászlaját, és eléneklik a VEN indulót. Habár mindez az utolsó napokban történik, a lelkes egyetemisták kitartanak, és van erejük arra is, hogy végigbulizzák a gálaestet. Az esten adják át a legnépszerűbb oktatónak járó díjat is, merthogy bármilyen hihetetlen, itt még az is van. Na, de nemcsak a diákhagyományoknak van helyük egy ilyen nívós eseményen: országosan ismert zenészek, színészek, humoristák szórakoztatják a VEN-polgárokat.

Mondhatni tehát, hogy 1971-ben történelmet írtak, hiszen ekkor állt fel először a Diákrektori Hivatal (DIRH), amely napjainkig is hasonló elvek alapján működik. Persze nem csak az a feladata, hogy kegyetlen humorával megkérdőjelezze az egyetem intézményrendszerét, nagyon fontos feladatokat lát el, többek között: ösztöndíjakat állapítanak meg, szociális támogatást osztanak (pl. mankót), büntetéseket, különeljárási díjakat szabnak ki teljesen korrupt módon (ezeket sörben és borban lehet leróni a DIRH-ben), és mindenekelőtt packáznak. Mindenkivel! A diákrektornak és helyetteseinek joga és kötelessége inverz tanszékeket alapítani, ez az Inverz Egyetem. Ezek teljesíthetetlen index-aláírási feltételeket szabnak meg, szokatlan vizsgaidőpontokat írnak ki, és a vizsgákon is az identikus professzorokról rájuk ragadt „jóindulattal” kérdeznek és ítélkeznek. Véresen komolytalan játék! A VEN záróakkordjaként persze a diákrektor visszaadja a hatalmat, de azért tudja: ez nemcsak 15 perc hírnév volt.

1973-ban pedig megszületett a hivatalos bevonulás, a modern VEN-ek egyik központi, meglehetős felhajtással, látványosan megvalósított rendezvénye. Amikor az óra elüti az éjfélt, a csapatok kirajzanak, hogy jelszavakkal és ábrákkal tudassák Veszprémmel a nagy esemény kezdetét. A korai VEN-ek egyszemélyes kortesgitározásai olyan nagy sikert arattak, hogy megszületett a kortes dalfesztivál. Ebben az években alapították meg a CSÖD irodát, ahol fogadásokat lehetett kötni a kortes idején a befutókra. A fogadóiroda elég sajátságos, hiszen a befolyt hasznot a diákrektornak adja, és hivatalosan is csődöt jelent. Sokan nem szerették, így utoljára 1988-ban csukhatta be ajtaját, azóta már csak szelleme él VEN idején.

Az idők folyamán változott az oktatók szerepvállalása: részt vettek az Inverz Tanszékek foglalkozásain, anekdotáztak, barátkoztak. Voltak, akik csatlakoztak egy-egy csapathoz, és vállvetve harcoltak kedvencük győzelméért. Miért is fontos ez? A buli hevében (és esetleg az alkohol mámorában) elmosódnak a határok tanár-diák között, így megszűnik a kritikai humor szigora. Ez az év ilyen szempontból is vízválasztóvá vált, hiszen megszűnt a VEN alapvető koncepciója: tanár és diák egyenrangú fél, letűnt a fordított világ szigora.

A ’76-os VEN honosította meg a kortes-filmet, mint műfajt. A filmekből, melyek természetesen fontos szerepet játszottak a kortesprogramokban, a szavazás után külön fesztivált is rendeztek, zsűrivel, kritikusokkal, díjakkal. ’76 másik nagy találmánya volt a főműsorok intézménye. Minden évfolyam egy önálló, egész estét betöltő produkció bemutatására kapott lehetőséget. Kétségkívül a legnagyobb attrakció az „Alkohol Tanszék” volt. A Tanszék keretében oktatók a saját tudományuk alkalmazásával megfogalmazták a nedűhöz való kötődésük történetét és szakmai alapjait. És, hogy kis komolyság is legyen a dologban, megalkották a PRO VEN kitüntetést.

Aztán 1982-ig semmi hagyomány nem teremtődött, minden folyt a megszokott menetben. Ebben az évben azonban úgy döntöttek, hogy minden csapatnak jár egy saját kocsma a VEN idejére. Talán ez volt az előszél, nem tudom, de 1986-ra a VEN kihátrált a klasszikus diákhagyományokból. Az öncélú, elkötelezetlen humorizálás és a vegyes esztrád vált dominánssá, a DRIH tevékenysége pedig ellaposodott. A lapos hangulatnak véget kellett vetni, így megkísérelték lecserélni a VEN indulót is, hátha azzal van a baj. De nem! A dalpuccs befuccsolt, az induló cseréjének problémája pedig megoldatlan maradt.

’92 is rendhagyó év volt, hiszen összeomlott a VEN-szerkezet. Hagyomány ide, hagyomány oda, két csapat úgy döntött, közösen jelöltetik VENsteint. A 2. és 3. csapat sem akart csalódást okozni, így ők is összefogtak egy jelölt kedvéért. Az első csapat sem akart lemaradni, így 2 embert állított jelöltnek az élére, ha már úgy is páratlan maradt. Innentől nem volt megállás, és felborult minden, hiszen 1994-es VEN-en 3 fős jelölttel álltak már elő a csapatok. És hogy a rend helyreálljon, a káosz megszűnjön, íratlan szabályként érvénybe lépett, hogy egyazon személy csak egyszer lehet jelölt. Ezt a szabályt egészítették ki azzal, hogy egy csapat diákrektor-jelöltje csak egy személy lehet! Ekkor fuccsolt be azonban a 16 évig jól működő hat csapatos vetélkedés, és azóta már csak öt derék „sereg” méri össze erejét. A 2000-es VEN pedig azért volt különös, mert fájdalmasan kiszorultak belőle az oktatók és a veteránok. Ez nagy-nagy vesztesége a VEN hagyományoknak, hiszen így elveszni látszik az a nemes szándék, hogy néhány napig oktatók és hallgatók vidám békességben mulassanak, örüljenek az ifjúságnak.

2002-óta pedig mindenki tudja, hogy a VEN nem más, mint gigászi buli, mely az Óváros téren kezdődik. De ne higgye senki, hogy ez a rendezvény lesüllyedt, és a fő szempont a minimális kultúrszintet nem meghaladó ivászat. Ez nem így van! A VEN a magyar egyetemek rendezvényei közül egyedüli, csodálatos és irigylésre méltó találmány! 2008 is méltán kerül majd be a VEN történelembe, hiszen a szervezők úgy döntöttek, kell egy hét, hogy az egyetemi polgárok lazítsanak, és megmutassák, mi is az a VEN-szellem!

Ha ezek után kedves olvasónk kedvet kapott és szeretné átélni a VEN-fílinget, akkor ott a helye! Tehát már tudja, mit fog csinálni május 5-én 24 órától május 11-ig…

Ani
annni@citromail.hu