Tamási Áron Vitéz lélek című drámáját tekinthettük meg március 4-én este a Soproni Petőfi Színház vendégelőadásában, Eperjes Károly rendezésében. A darabban hús-vér embereket láttunk a színpadon, ki-ki észjárása és jelleme szerint foglalt állást ilyen vagy olyan kérdésekben.

Képviselve volt a „józan paraszti”, népi lélek és a többre vágyó, emblematikus figura is (Balla Péter, alakítója Őze Áron). Miért vagy miért nem fogadja el a szamarat tartó székely férfit a közössége, kihez vagyunk hűségesek, Istenhez vagy emberi természetünkhöz, hogyan maradhat ember az ember egy háború utáni világban? – többek között ezekre a kérdésekre keres és talál választ Tamási ebben a darabjában. Néhol kicsit didaktikus, magyarázkodó a színmű, sok hosszan kifejtett elmélkedést hallgathatunk végig.

Az előadás előnyére vált a húzás, a három felvonásos darab történéseit alig másfél órára szűkítve láthatjuk: ez jó, mert nem unjuk magunkat halálra a sok filozofálás közben. Másrészt nem minden szempontból szerencsés, mert így bizonyos szerepek kurtára sikerednek, ívük befejezetlen marad (gondolok itt Pannára, alakítója Nyírő Bea). Valamint mozaikszerű lesz a történetmesélés, sokszor a nézőnek kell kitalálnia a további következményeket. A Tamási által felvázolt világ és mondanivaló azonban így is bőven átjön, az ízes székely beszéden, a tréfás, szellemes odamondogatásokon jókat derül a közönség.

A színészek mind hitelesen játsszák el Tamási figuráit, akik közül valójában mindenki jó és tiszta ember, és szándékosan nincs ártalmára a másiknak. A drámai hősök alakítóinak bár nincs lehetőségük a komédiázásra, mégis méltó társai a színdarabban komikus kollegáiknak. Kiemelném a mindvégig feszültséget teremtő és fenntartó Bregyán Pétert (Lázár), aki minden jelenetében azonos súllyal van jelen a színpadon, hordozza szörnyű titkát, nem oldva semmit a darab végén sem lelkiállapotának görcsösségén. Eperjes Károly (Ambrus), Magyar Tímea (Boróka) és a főszereplő Őze Áron mind kitartással és eltökélt hittel viszik végig figurájukat a sorsuk által kiszabott úton.

Nagy Anna (Sári néni) és Koncz Gábor (Nikita) talán humoros szövegeiknek is köszönhetik azt, hogy a közönség szívébe zárta őket, de ehhez hozzájárult hiteles játékuk is a huncut, mindent megélt és mindent megértő székely házaspár szerepében. A komikus figurák közül nekem főképp Boros Zoltán (Büllents) tetszett a nyomorék, és talán némiképp félkegyelmű kisbíró mellékszerepében, mert nem kis színészi repertoár kell ahhoz, hogy egy ilyen figurát hihetően alakítson valaki a színpadon.

Összességében jól szórakozott és kellő lelki táplálékot vitt haza ezen az estén az, aki ellátogatott a Veszprémi Petőfi Színházba és talán egy kicsi időre visszacseppent a Tamási által megörökített, hajdanvolt (tán sosemvolt?) Erdélyországba.

fishy
tunafish@freemail.hu