Az egész Praznovszkyval kezdődött. Meg azzal, hogy nem csak ő, de Kovács Gáborján, a Kabóca Bábszínház igazgatója is ki tudja, hol lesz jövő ilyenkor. A Mesefesztivál megnyitóján jelen volt a sajtó, pár Kabócás, és talán négy „vendég”. Úgy tűnt, az érdeklődés hiánya lesz jellemző a rendezvényre. Aztán mégsem így történt. Sőt!

Már az meglepett, hogy a királyi rádióban közel negyedórás ismertetőt hallottam a fesztiválról. Aztán a helyi kereskedelmi rádió is beszámolt az eseményről, és az interneten is számtalan helyen olvashattunk ajánlót, programot. Nem a csak a helyi médiában. Nocsak! Egy veszprémi fesztivál a köztudatban. A szervezők tudhatnak valamit.

A péntek esti Carmina Danubiana Együttes és utána a táncház már nagy népszerűségnek örvendett, nem beszélve Berecz András mesélőestjéről – felnőtteknek.

Leginkább a szombati nap volt érdekes. A könyvtár nagytermét élettel töltötték meg a szülők és a gyermekek. Folyamatosan érkeztek a nézők – a hideg, esős, szeles idő ellenére –, bár a programok elég szorosan követték egymást. Főleg az volt zavaró, hogy a könyvtár és a játékszín is helyt adott egy-egy előadásnak, de a szervezők nem számoltak azzal, hogy a köztük lévő távolságot a „tömegnek” meg kell tenni, és még helyet is kéne foglalniuk. Így aztán volt némi csúszás a programban, és némi elégedetlenkedés a szülők részéről. De az esti diavetítésen már repetát is kértek, és a nyolckor kezdődő felolvasáson is tele volt a Bábszínház Kamaraterme.

Vasárnap, a fesztivál negyedik, utolsó napján a matiné is sok nézőt vonzott. Beigazolódott, amit a Kabóca honlapján olvashatunk: „A mesének és a mesélésnek mindig is fontos szerepe volt az emberek mindennapi életében, közösségformáló erején túl nagyban hozzájárult a fiatalabb nemzedékek jellemének, világlátásának kialakulásához is.”

Itt, Veszprémben.