Mi volt a nyitánya Monarchia 1908. évi külpolitikájának, amely pár hónap múlva Bosznia annexiójához vezetett? Vajon száz évvel ezelőtt milyenek voltak az emberek, hogyan intézték ügyes-bajos dolgaikat, mi foglalkoztatta őket, miről álmodhattak? A Veszprémi Hírlap éppen száz évvel ezelőtti számából válogatott cikkek talán választ adhatnak kérdéseinkre.

„Mitrovica felé
Aerenthal báró alaposan felkavarta az európai közvéleményt s ma az orosz sajtótól a párisi boulevard lapokig mindenki a tervezett uvaz-mitrovicai u. n. szandzsák vasuttal foglalkozik. Eleintén mindenütt puskaporos volt a hangulat, részben a sajtó magatartása, főleg azonban annak botrányos tájékozatlansága folytán. Mert ezen esetben semminemű ujabb foglalásról vagy sérelemről szó sem lehetett. A berlini szerződés felhatalmazta monarchiánkat a szandzsák vasút kiépitésére, sőt, még Bosznia okkupációja előtt adott a szultán engedélyt monarchiánknak egy transbalkáni vasút épitésére, mely a horvát-magyar határtól, Banjaluka, Sarajevo, Gorazda, Uvaz, Priboj, Priepolje, Mitrovicán át Üszkübig vezetett volna, de akkor pénz hiányában kivihetetlen volt.

A hetvenes évek elején az eléggé hírhedt Hirsch báróra ruházta a fényes porta az engedélyt s akkor a vonal Mitrovicáig elkészült, természetesen boszniai terrénumunkat teljesen izolálva. A vasút máig fennáll Orientbahnen elnevezés alatt s a török kormány pedig szépen ráfizet.

Nekünk nemcsak jogunk van a szandzsáki összeköttetésre, de szükségünk is, egyrészt stratégiai, főleg azonban kereskedelmi szempontokból. Szinte érthetetlen az európai sajtó magatartása, midőn ezen terv megvalósulásáért hála illeti meg külügyi intézőségünket. Hisz azzal a vasuttal a Balkán többé nem lesz izolálva, hanem megnyilik a maga egészében az európai kulturának, kereskedelemnek. S ezzel nemcsak nekünk, de egész Európának haszna lesz belőle.

Mindenesetre kicsinyes érdek, kölcsönös irigykedés az, mellyel a monarchia minden lépését keleten akadályozni igyekeznek. Tessék jól átnézni a berlini kongresszus aktáit, nem mi kértük, hanem Salisbury lord inditványára s az összes hatalmak belegyezésére adták nekünk a jogot, melyhez Oroszország és a porta is hozzájárultak; sőt az 1897-iki mürzustegi egyezmény a státusquót fenntartotta.

Aerenthal báró az az ember, aki ura szavának, s akármennyire nem tetszik is némely állam börzesajtójának, rövidesen élni fog a nekünk biztositott jogokkal s kiépitteti a szandzsák-vasutat.”


— Bosznia 1908. évi annektálása, amely az 1878-as berlini kongresszus óta a Monarchia katonai megszállása alatt állt, szembefordította egymással a Balkánon Bécset és Szentpétervárt. A két hatalom viszonya 1914-ig már jelentősen nem változott.

Rövid szószedet a cikk értelmezéséhez.
Aehrenthal báró: 1906–1912 között az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere.

Szandzsák: A Montenegró és Szerbia között elterülő novi pazari szandzsákot az 1878-as berlini kongresszus hozta kiemelt helyzetbe, ugyanis az előbbi két állam függetlenségének jóváhagyása mellett területét meghagyta Törökországnak, ezzel mintegy állandó konfliktus forrásává téve a terület feletti uralom és befolyás kérdését.

Transzbalkáni vasút: A Boszniából a szandzsákon keresztül Szalonikiig vezető vasútvonal a Monarchia kereskedelmi érdekinek felelt volna meg, kijáratot biztosítva a dualista állam számára a melegtengerekhez. A vasútvonal megépítésével párhuzamosan dolgozott a külügyminisztérium a harminc éve megszállás alatt lévő Bosznia annektálásán is. Célja mindkét kezdeményezésnek a Monarchia megrendült hatalmi súlyának helyreállítása, a Monarchiából kifelé gravitáló délszláv népek határon belül tartása volt, akár a birodalom trialista átszervezésével is.