Mivel mostan zajlik a 39. Magyar Filmszemle, ezért ennek örömére egy évben egyszer a Televízió végre műsorra tűz – egy hétig! – olyan kortárs, vagy közelmúltban készült filmeket, melyeket soha sehol nem láthatunk, láthattunk eleddig. Tökjó!

Rájöttem, hogy szeretem a rövidfilmeket, főleg ha több van egymás után, mert tíz-húsz percben is el lehet mesélni kerek egész, több lábon álló történeteket. A Duna Televízión január 22-én hosszú rövidfilmválogatás részeként láthattuk Sebő Ferenc Alterego című alkotását.

Fiatal pár költözik a lepusztult, gangos bérház emeletére, szomszédjukban saját maguk laknak 20 évvel későbbi állapotukban. Niki és Tomi mohón szeretik egymást, nagykanállal falják az élvezeteket, vidámak, optimisták. Nem gondolják, hogy valaha hasonlítani kezdenek majd a szomszédban lakó párra (Nikolett és Tamás), meg is vetik őket titokban. Közös (ismerkedési) vacsorájukon kiderül, a középkorú pár unalomig ismeri és utálja egymást (kicsit hasonló a szituáció a Nem félünk a farkastól alaphelyzetéhez), és friss húsra vágynak vagy bármi másra, de nem egymásra.

Tomi a kukák között szorgalmasan meg is hágja Nikolettet, kinek hitvese, Tamás, látván az aktust, azt hiszi: a fiatal pár esett egymásnak a szemét bűvöletében. Tomi úgy búcsúzik újdonsült trófeájától, hogy bár nem tervezi viszonyuk folytatását: „Inkább megbánom, hogy megtettem, mint hogy nem tettem meg.” Majd ezek után azt tanácsolja szerelmének, Nikinek, hogy költözzenek el, mert nem jó a ház atmoszférája.

Nikolett, miután kiderül számára, hogy férje nem kapta rajta őket, elhagyja Tamást. Mindezek előtt megjegyzi férjének, hogy amit fiatal korukban mondott (tehát hogy nem jó a ház atmoszférája), talán igaz volt. Majd a már ismert mentegetőzéssel elhagyja urát: „Inkább megbánom, hogy megtettem, mint hogy nem tettem meg.”

„Sebő Ferenc kisjátékfilmje egzisztenciális pánikot kelt a szerelemmel, boldogsággal és szép jövővel kapcsolatos illúzióival húsz perc alatt leszámoló nézőben.” (Forgács Nóra Kinga) Egyszerű ötlet furfangosan, több ponton összekapcsolódva. A dialógusokon kívül (Sebő Ferenc és Peer Krisztián alkotása, ha jól emlékszem) még nagy szerepe van az alteregóság felismerésében a szerelem emblematikus tárgyának, a matracnak. Tomi és Niki a megvétel után „legszívesebben szétkúrnálak” felkiáltással a szabadban avatják fel leendő hálóalkalmatosságukat. Tamás hiába fantáziál fiatalkori hevességükről, Nikolett hiába bújna oda éjjel férjéhez, Tamás rendszeresen bevizel, így jöhet a lepedőcsere – szex vagy bármilyen gyengédség helyett – a matracon. És mégsem akarják elengedni egymást, görcsösen ragaszkodnak, ők, akik azt hitték, sosem lesznek megalkuvók, romlottak…

A filmben a fiatalokat Ubrankovics Júlia és Fancsikai Péter, a középkorú házaspárt pedig Eszenyi Enikő és Anger Zsolt pedig formálja meg. Jó választások egymás énjeinek megjelenítésére, és megtalálják helyüket a történeten belül. Tóth Widamon Máté a 38. Magyar Filmszemlén operatőri díjat kapott ezért a munkájáért. A film keretzenéje az Albert Einstein Bizottság „Már megint itt van a szerelem” című száma.

„Már megint csak őrája gondolok, már megint csak akarok egy jó nagyot. Minek? Minek? Minek? Minek? Szerelem, szerelem, szerelem... Köpni kell – phű.”