Közel egy évvel ezelőtt a németországi kézilabda világbajnokságon Eduard Koksarov két másodperccel a befejezés előtt bevágta az orosz válogatott győztes gólját a – már-már ünneplő – magyarok kapujába. Ezzel el is intézte, hogy legyen izgulni valója hazánk sportbarátainak az elkövetkező tíz napban. Ugyanis a csütörtökön elstartolt Európa Bajnokságon ragadhatjuk meg az utolsó esélyt, hogy ott legyenek férfi kéziseink a pekingi olimpián. Nem lesz könnyű, de nem is elérhetetlen. Esélylatolgatás alant.

Már a nulladik lépés is gondot okozhat, ugyanis az olimpiai kvalifikáció minden korábbinál bonyolultabb rendszer szerint történik, ami persze újabb meccseket és így a csapatoknak és a szövetség(ek)nek is több bevételt hoz. Bár csábító, mégsem kívánnám ennek ecsetelésével untatni az olvasót, ezért eléggé leegyszerűsítem. Ahhoz, hogy szerepeljünk a kvalifikációs tornán – tehát, hogy az esély esélyét megszerezzük – a végső sorrendben meg kell előznünk a következő csapatokat: Szlovénia, Csehország, Montenegró, Norvégia, Fehéroroszország, Svédország, Izland, Szlovákia.

Utóbbi négy közül a beloruszokat már a csoportban elnáspángolhatjuk, a svédekkel és az izlandiakkal pedig ebben az esetben a középdöntőben mérkőzhetünk meg. (Északi szomszédjainkat valószínűleg pont viking ellenfeleink fogják eltakarítani.) Ne higgyük azonban, hogy a face to face küzdelmek izgalmával megelégszünk! A másik ágon eközben azért kell szorítanunk, hogy a hazai pálya minden előnyét élvező Norvégia – aki bizonyára kiejti Montenegrót –, és a szlovén-cseh duell jobbika nálunk gyengébben szerepeljen az A jelű középdöntőben! (Ergo mindenki imádkozzon a horvát-lengyel-orosz-dán kvartett minél eredményesebb szerepléséért a helyosztókig!)

De lássuk, mit tehetünk mi magunk! Nemcsak a fentebb már ecsetelt ki-ki meccseket kell hoznunk, de ha lehet, olyan pozitív meglepetést is kell okoznunk, mint a tavalyi nyitómeccsen. (Aki hangolódni/nosztalgiázni akar, vagy csak egyszerűen élvezni akarja azokat a ritka pillanatokat, amikor egy magyar csapat a végjátékban jelentős hátrányból fordítani és győzni tud, az kattintson ide:)

Kapásból adódik az alkalom, hogy bizonyítsuk: pusztán a véletlen miatt lettek a spanyolok három éve világbajnokok, a németek pedig csak a bírói segítség miatt nyerték meg a tavalyi vébét. Ne is adjuk alább, hiszen a középdöntőben még a címvédő franciáknak is meg kell mutatnunk, hogy igenis vissza tudunk vágni az előkészületi meccsék két (részben csúfos) vereségéért.

Hja kérem, hogy a napokban nemcsak a norvégektől kaptunk ki, de a sehol nem jegyzett portugáloktól is? Hogy nincs egy épkézláb jobbkezes átlövőnk? Hogy nincs összhang a játékosaink között? Hogy a támadójátékunkban keresendő fantáziánál már csak a megbízható húzóembereink száma kevesebb? Lehet. Bárkitől képesek vagyunk – akár irreális különbséggel is – kikapni, ezen nincs mit szépíteni, a tények makacs dolgok.

De bárkit le is tudunk győzni! Aki nem hiszi, idézze föl azt az eufóriát, azt a lelkesítő támogatást, ami tavaly ilyenkor itthonról áradt a dánokat elkalapáló fiaink felé. Vagy csak nézze meg még egyszer ezt a pár percet, és merítsen belőle erőt. Akár akkor is, ha nem nekünk áll a zászló.

Hiszen a remény hal meg utoljára. (A lepényhal meg először…)