Ha beszélhetünk film- és irodalomtörténetről, akkor ez az alkotás – így, 2008 januárjából tekintve – mindenképpen egy múlt századi műnek mondható. Múlt századi mind mondanivalóját, mind pedig formáját tekintve. Az elmúlt századhoz való kötődés azonban mégsem jelent esetében korszerűtlenséget, idejétmúltságot.

Ha bizonyos szempontokból napjaink általam kedvelt filmjei távol is állnak Menzel legújabb filmjétől, egyértelműen akkor sem nevezhetem filmkészítési eljárásait ósdinak, meghaladottnak. Bohumil Hrabal azonos című regényének a feldolgozása eleve kötöttségeket jelent. Egy – s különösen több – korszakról nehéz lenne úgy beszélni, hogy ne jelennének meg a kor eseményei mellett annak hangsúlyos stílusjegyei. A XX. századról való képes vagy prózai beszédhez sajnos valóban hozzátartozik a burleszk, a paródia és a tragédia is. Érthető, hogy Menzel nem áll neki kísérletezni. Azt teszi, amihez ért, és valljuk be, ő azért valóban egészen jól készít filmeket.

Hrabal regénye eleve kitűnő alapanyag. Nem mintha nem lehetne elrontani az elmesélését, de Menzel nem tartozik a kapkodó filmkészítők közé. Klasszikusnak mondható százhúsz percet szán Hrabal, s a saját története elmondására, s ezt a két órát nagyjából sikerül is úgy kitöltenie, hogy csak ritkán érzi kényelmetlennek a film nézője a feneke alatt a széket. Kényelmetlen, hogy csak elhajigálják benne azokat a gyönyörű, jobb sorsra érdemes krémes süteményeket, s kényelmetlen, hogy aprólékosan, a lehető legtöbb részletre kitérően kell néznünk egy-egy jelenetet, képsort.

A film központi figurája Jan Díte (Ivan Barnev, a fiatal; Oldrich Kaiser, az idős), aki tizenöt éves börtönbüntetésből szabadul a hatvanas években, letelepszik a számára kijelölt kényszerlakóhelyre, s az egykori lakók megmaradt tárgyain keresztül saját élettörténetére emlékszik vissza. Pikolófiúként virslit árul a vasútállomáson, poharakat s női ruhákat fényesít, nem lát, nem hall, és mégis lát, mégis hall. Megtanulja, hogy hogyan kell pénzt csinálni, hogyan kell a pénz segedelmével szeretni, s nincs olyan veszett helyzet, amiből a humor s egy kis leleményesség segítségével ne lehetne győztesen kikerülni.

A regény indításától eltérően a film Janja szabadulásával kezdi története elmondását, míg ugyanezt Hrabal főszereplője első munkahelyének leírásával teszi. Jan életébe belefonódnak a korszak történelmi eseményei, szerelmei és anyagi helyzete fokról fokra lesz egyre sikeresebb, egyre színvonalasabb. A kellemes nagyvárosi kocsmától a kies erdei panzión keresztül így érkezik meg a Párizs Hotelba, ahol továbbra is megmarad a főpincér, s a sors kegyeltjének. Sorsát persze nagyon okosan önmaga alakítja, s mint a jó kapusokhoz, amikor kell, hozzá is odacsapódik a szerencse. Legtöbbször természetesen egy-egy szép nőalak személyében, de nem hiányoznak életéből a bölcs férfiak sem.

A pénzzel szemben megmarad annak a peron mellett virslit árusító ifjúnak, akinek örömöt okoz aprót szórni az emberek elé, s nézni, hogyan alázzák meg magukat néhány garasért. A szerelem és a fajnemesítés éppúgy kritika tárgya lesz, mint Csehország német megszállása, s a csehek történelmi szerepe a mindenkori németséggel és más nemzetiségeikkel szemben. Tud nevettetni és elgondolkodtatni, a legtöbbször finoman, kulturáltan, ízlésesen. A főszereplő idős kori alakjában nem tudtam nem keresni magának a mesternek, Hrabalnak a vonásait, s ha már egy ilyen korszakról mesél egy másik cseh mágus, akkor nézzék el nekem, ha a pápák pápájának, II. János Pálnak a fizimiskáját is felfedezni véltem Jan alakjában.

Erről az időszakról azt hiszem, hogy tényleg nem lehet beszélni ezeknek az embereknek az említése nélkül, s az már csak hab Menzel tortáján, hogy szereplői közt felbukkan a magyar filmgyártás jelese, Szabó István is. Ahogy Szabó a Rokonokban szerepelteti Menzelt, úgy jelenik meg a magyar mester cseh barátja művében, s ha valami, akkor ez megint olyan dolog, amit nem csak tisztelnünk illik, de lehet szeretnünk is.

A filmet 2008. január 9-én vetítették – nagy érdeklődés mellett – a HEMO Kortárs filmklubjában.

Őfelsége pincére voltam, cseh film, rendezte Jirí Menzel, készült 2006-ban