A közelmúltban a veszprémi városházán gyűltek össze a régió ifjúságpolitikájának szereplői. Pontosabban azok egy része, hiszen a 240 ezer, sőt, inkább mintegy még egyszer ennyi fiatalt és a velük foglalkozó szakembereket összeterelni azért igazán nagy mutatvány lenne. Ahogy a szervezők – a Mobilitás regionális irodája – a szektorról tették, próbálok én is minél mozaikszerűbb képet adni az eseményekről.

Elöljáróban annyit, hogy minden önkormányzat köteles ellátni a gyermek- és ifjúsági feladatokat, csakúgy ahogy ivóvizet, utakat, közvilágítást, temetőket fenntartani, iskolát, óvodát működtetni, szociális ellátást biztosítani. Csakhogy míg az utóbbi területeket jogszabályok részletezik, hogy pontosan hol és mi a teendő, addig a gyermek- és ifjúsági feladatokon minden képviselőtestület és hivatal azt ért, amit akar.

Most tekintsünk el attól, hogy egy készülő regionális ifjúsági stratégia volt a kerekasztal-beszélgetés tárgya, és azt se vitassuk, hogy regionális szinten kell-e meghatároznunk a fiatalokkal kapcsolatos feladatokat.

Az asztal körül ifjúságkutató, kistelepülési non-profit szervezet képviselője, nagyváros ifjúsági ügyekért felelős hivatalnoka, megyei közművelődési intézet igazgatója, diákmunka szövetkezet munkatársa és egy pláza marketingese foglalt helyet. Azért egy fiatal még elfért volna ott.

Többek között arról volt szó, hogyan működik együtt az állami, a non-profit és a forprofit szféra az ifjúság érdekében. Általában az önkormányzatok és a civil szervezetek között rendszeres kapcsolat áll fenn – különösen kis települések esetében. Sokkal izgalmasabb kérdés, mit kezd egymással a forprofit és a non-profit szféra.

A plázás hölgyemény hozta az előzetes várakozásokat. Elmondta, hogy elsődleges célcsoportjuk a fiatalok korosztálya, hiszen ők a legjobb fogyasztók. És hogy mit tudnak értük tenni? Hát a véradással és műsorok szervezésével megteszik a tőlük telhetők. Sajnos félbeszakadt a beszélgetés, és a közreműködők egy része közben elszivárgott, pedig érdekes lett volna szembesíteni egy-két eredeti és a plázák hozzáállása miatt félbeszakadt kezdeményezéssel (pl. Veszprémben vagy Budapesten) vagy éppen jól működő (pécsi) példával.

Az iskolaszövetkezet munkatársa először borzolta a kedélyeket, aztán szimpatikus lépésekről beszélt. Irodájukhoz nem egyszer fordulnak olyan fiatalok, akik anyukával érkeznek. Mások a főiskola elvégzését követően sem tudják, mi az adószám és a tb-azonosító. A szövetkezet igyekszik eligazítást nyújtani a munkaügyek világában, például azzal, hogy segít szöveget értelmezni (a munkaszerződést), szöveget alkotni (önéletrajzot). Túlmutat ezen a gyakornokok elismerését célzó törekvésük. Ma ugyanis vagy kimerülésig gályázik valaki a gyakornoki helyén, vagy kap egy papírt, és a munkahely közelébe sem kerül aztán. A szövetkezet igyekszik „fizetős” gyakorlati helyet találni a főiskolai, egyetemi hallgatóknak. Ez egyébként nyugaton nem újdonság.

A kistelepülésen működő szervezet képviselője szerint is az egyik legsúlyosabb probléma a pályakezdő munkanélküliség. Aztán az is, hogy akik külföldre mennek dolgozni, nem jönnek haza. (Nem az elmenetellel van a gond, mert a tapasztalatszerzés nagyon hasznos.) Ugyanakkor a „röghöz kötés” is probléma – a hosszútávú lakáshitelek felvétele akadályozza a szabad munkavállalást és költözést.

A közművelődési intézet vezetője szerint leginkább a személyes hozzáálláson múlik minden. Ugyanakkor szerinte nemcsak az állami-nonprofit-forprofit szférák együttműködése a fontos, hanem a szakmaközi partnerségre legalább ugyanekkora súlyt kellene fektetni. Ezzel egyetértésben hozta a hivatalnok a példát, miszerint a fiatalt lassan a túl sok, össze nem hangolt és akár szakmailag nem megalapozott segítségtől kell védeni, ami a rivalizálásból, pozícióféltésből fakad. Hogy világos legyen: a drogok káros hatásairól felvilágosítást tart az iskolában a rendőr, az ÁNTSZ, majd jönnek a szcientológusok: futás a drogmentes Magyarországért, felbukkan a kortárssegítő, és esetleg az osztályfőnök is hozzászól a témához. (Pedig ez a terület viszonylag szerencsés, hiszen léteznek a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok.)

A nyugat-európai ifjúságpolitikában az ifjúságra mint erőforrásra tekintenek, és nem mint problémára. Itthon is gyakran hallani ezt a szlogent – később az ifjúsági ügyekért felelős államtitkár is elmondta –, csak tartalom nem mindig áll mögötte. A döntéshozók régen voltak fiatalok, vagy nehezen tudnak a mai világban eligazodni. Ennek is betudható, hogy a fiatalok nehezen kapnak publicitást. Tavaly Párizsban az autóégetés után ezer ifjúsági animátort képeztek ki. „Nekünk is ez kell?” – tette fel a kérdést a beszélgetés egyik résztvevője.

És akik az asztal körül ültek:

Domokos Tamás módszertani igazgató, ECHO Nonprofit Network
Kandikó Rita elnök, Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület
Almási Márta marketing igazgató, Alba Pláza
Horváth Viola igazgató, Veszprém Megyei Közművelődési Intézet
Szemenyei István ifjúsági referens, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata
Temesvári Krisztián, MelóDiák