Ízelítőt kapunk a télből?
Beküldte szerk -
A mai napon jelentősen megváltozik időjárásunk. Az eddigi kellemes, napos őszi idő szél, hideg, valamint eső váltja fel. A Bakonyban havazhat is.
Egy hidegfront érkezik csütörtökön délután, mögötte mintegy 10°C-kal hidegebb levegő áramlik fölénk. Kisebb záporokra kell számítani, megerősödik az északnyugati szél. A hidegfront péntekre átvonul felettünk, a mediterrán térségben ciklont generál, ez jelentősen befolyásolja a hétvége, valamint a jövő hét elejének időjárását. A ciklon dél felőle enyhe, nedves légtömegeket szállít fölénk, míg észak felől továbbra is hideg levegő érkezik, e kettő hatásaként vasárnap, illetve hétfőn a Bakonyban havas eső, esetleg havazás is kialakulhat, sík vidéken azonban kicsi a valószínűsége szilárd halmazállapotú csapadéknak, azonban nem zárható ki teljesen.
Egy-egy ilyen ciklon mozgását, csapadékintenzitását (jelen esetben halmazállapotát is) nagyon nehéz előre jelezni, de egy biztos: kellemetlen, szeles, hideg időre számíthatunk a hosszú hétvégén tájékoztatta lapunkat a VMeteo.hu.