Én ezt az egészet nem értem. De tényleg. Minden bizonnyal azok közé a laikus, tévénézős, néha olvasós-bambulós lények közé tartozom, akik néha felkapják a fejüket, és megkérdezik: mi van?! Aztán megnézik, mit lehet tudni a dologról, megkérdeznek ezt-azt, lehetőleg politikailag innen és onnan is – mert az a nem mindegy –, aztán rájönnek, hogy még mindig lövésük nincs az egészhez. Oszt elkezdenek gondolkodni…

No, kérem. Adott ez az emlékmű. Tervezte Rajk László, az önkormányzat rendelte meg, az önkormányzat állította le az építését. Erről írt a francia Liberation is, egy szlovák liberális napilap, meg sokan mások, és azóta olyan, amilyen. Tényleg, áll még egyáltalán a zászlónk?

Áll bizony. Mint egy fagyott izé. A jeges hülyeség. A megdermedt baromság, az. Annak ékes bizonyítékául, hogy a fene nagy szabadságban mindenki mindent megtehet. Rendelgethet, tervezgethet, pacsizhat, cimbizhet, nekiláthat, leválthat, leállíthat, aztán valaki más kezdheti az egészet elölről. Közben meg körbe-körbe megyünk, mint az idióták, aztán azt hisszük, nagyot fejlődtünk, és mindjárt beérünk a célba. Bár lehet, hogy a saját seggérintés saját ajakkal az menni fog, csak kicsit sokba kerül a fényesre nyalás. Ezért matt?

Jól van, visszaveszek. Csak az dühít, hogy ezt így ebben a formában csak azok az emberek tehetik meg, akik meg is tették. Joguk van az egészhez. Ja, és mindezt az én nevemben, az én pénzemből, persze az én javamra teszik, mintha nem lenne baromira mindegy, mit nézegetek, amikor próbálok túlélni itthon. Nem azt mondom, én szeretnék büszke lenni az emlékművünkre, akár külföldi lapokban olvasni róla, de ez már nagyon ciki.

Nem baj, majd lesz vele valami. Mert ugye olyan még nem volt, hogy ne lett volna valahogy. Miért is nem bízzák ránk?

„Ügyfél: Azt szeretném megkérdezni, hogy mi a sorsa a leszerelt fa villanyoszlopoknak? Nekem nincsen annyira útban, de ha már itt van, szeretném felhasználni tüzelőnek... (forrás: www.kecskefeszek.hu)”