Horváth-Sipos verseny a VMK igazgatói posztjáért?
Beküldte szerk -
Horváth Viola, a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet vezetője megerősítette információnkat, pályázik a Városi Művelődési Központ igazgatói posztjára. A direktori székért harcba száll a jelenlegi vezető, Sipos Zoltán, valamint egy eleddig ismeretlen tatabányai jelentkező is.
Sipos Zoltán művelődési központ igazgató megbízatása decemberben lejár, és ő azt nyilatkozta, újra megpályázza a vezetői posztot. Lapunk információ szerint egy tatabányai jelentkező mellett, a megyei közművelődési intézet irányítója, Horváth Viola is benyújtja pályázatát az intézmény vezetésére. Mint mondta: mivel Veszprém a térség meghatározó települése kíván lenni, és ebben nagy szerepe lehet a kultúrának, közművelődésnek, ezért ő szakmai tapasztalataival ezt a törekvést elő tudná segíteni a VMK élén. (napló)