Azt hiszem, a kockázatos vállalkozásokat nem nekem találták ki. Nekem – egyelőre – tökéletesen megfelel a közalkalmazotti státusz, még ha túl sok perspektíva nincs is benne. Sőt, ha belegondolunk, hogy a 2002-es béremelés óta mindenki a közalkalmazotti szféra túlfizetettségéről beszél, és egyre közeleg – mint a 21. század kárpát-medencei Damoklész kardja – a teljes bérbefagyasztás, annyira már nem is tűnik jónak. Mindenesetre első munkahelynek megteszi, bele lehet tanulni a főnök-alkalmazotti viszonyba, tökéletesen meg lehet ismerni a munkahelyi furkálódásokat, kibeszéléseket és más hasonló remek dógot.

Tulajdonképpen kicsit csodálom azokat, akik boldogan belevágtak önálló vállalkozásba pusztán úgy, hogy saját szellemi és tudásbeli kapacitásukra és képességeikre építenek – vagyis bölcsészek. Csodálom, de nem irigylem őket. Vegyünk egy példát. Egyik ismerősöm angol tanár, kiváltotta a vállalkozói igazolványt. Korábban reggeltől estig otthon tanított, újabban azonban már kifejezetten cégeknél tanít, nyelviskolai szervezésben. Nem keres rosszul – saját közalkalmazotti fizetésemhez képest –, azonban több buktatóba is belefutott már. Például fizetett szabadság számára egyszerűen nem létezik, ami azért elég rémisztően hangzik, főleg ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy az egyetem – ahonnan mindketten kikerültünk – éppen nem a kötöttségekről volt híres. (Bár melyik igen?) Meg persze figyelni kell a járulékok pontos befizetésére, hogy a jövedelme ne haladjon meg – természetesen papíron… – bizonyos összeget stb. Szóval annyira nem jó ez.

Majdnem valami hasonlóba sikerült nekem is belecsöppennem. Saját státusomat sajnos nem tudom megnevezni, erre talán senki sem képes, legalábbis nekem egyetlen ügyfélszolgálatos sem tudott segíteni ez ügyben. A lényege ennek a következő: van adószámom, de áfa-befizetésre nem vagyok kötelezett, nem vagyok „áfa-körös”, bármit is jelentsen ez. Az így befolyó pénzt 90%, de inkább 100%-ban a tevékenységhez szükséges számlákkal kell lefednem a szja-bevalláskor, tehát a pénz tulajdonképpen átfolyik rajtam. Csak szellemi tevékenységről adhatok számlát – fordítás, lektorálás, cikkírás, tanítás stb. – és csak addig, amíg van bejelentett munkahelyem, ahol megfizetik utánam a járulékokat.

Adódott a héten egy lehetőség, hogy újabb tevékenységgel teljesítsem ki rendkívül sokoldalú énem. A gond ott kezdődött, hogy ez nem szellemi, hanem könnyű fizikai munka lett volna. Gondoltam, elébe megyek a problémának, fölkeresem a helyi Hatóságot, ahonnan majd addig nem tágítok ezúttal, amíg valaki erről a nem áfakörös izéről a kezembe nem nyom valami felvilágosító anyagot. Rutinosan felhívtam őket már délelőtt, nagy nehezen körbeírtam, hogy mi vagyok, és mit szeretnék. Természetesen a telefonos ügyfélszolgálatos hölgy „éppen” nem hallott még erről a kategóriáról, de adott egy nevet, akit 16 óra után személyesen fölkereshetek, ügyfélfogadási időben.

Sikerült is különféle trükkök segítségével 15:40-re (…) megérkeznem a Hivatalba, ahol a rettegett sorszámosztó masina előtt tétováztamban végre megszánt a biztonsági őr (!). Természetesen a délelőtt megadott személy éppen mától kezdve két hétig a megye másik felén helyettesít valakit, tudhattam meg tőle. Itt rendült meg először a bizalmam abban, hogy aznap végre sikerrel járok. Gondoltam, akkor az adójogi tanácsadás gomb mögött rejtező hölgy segíthet. Röpke negyedórás várakozás után sorra is kerültem. Meglepő módon ő sem hallott még erről a kategóriáról, de rendkívül készségesen, új sorszám húzása nélkül átirányított egy másik ablakhoz. Az itt lakó hölgy már régi ismerősöm volt, ő ugyanis már többször nem tudott segíteni ebben az ügyben… De majd hátha most, végül is volt több mint egy éve utánanézni a dolognak utolsó randink óta, fundálkodtam magamban. Na, itt jött a meglepetés! Ugyanis pár perc tollászkodás után fölállt és elballagott, mondván neki 16 órakor lejár a munkaideje, ő már nem fogad ’55-kor senkit és egyébként is. Még jó, hogy aznap egyébként 18 óráig van nyitva az ügyfélszolgálat. Az első hölgy az eseményeken kissé elszégyellhette magát – látva kollégája elszántságát és egyre növekvő és vörösödő fejemet –, így beprotezsált a leghosszabb sor legelejére. Segíteni természetesen itt sem tudtak.

Ekkor még nem adtam föl, saját kreativitásommal felette megelégedve praktikus oldalról akartam megközelíteni a problémát, vagyis mindössze egy listát szerettem volna kérni arról, hogy a „nem áfa-körös” tevékenységek közé mik tartozhatnak. És itt következett a klasszikus kommunikációs csőd, amikor mindkét fél a maga álláspontját mondja, de az információtartamok nem fedik egymást. A hölgy ugyanis egyre afelől érdeklődött, mit szeretnék csinálni, hogy erre majd jól megmondja kvázi statáriális bíróságként, hogy végezhetem-e azt a tevékenységet vagy nem. Én persze hajthatatlan voltam, és a dolog másik végéről közelítettem a problémához; nekem a teljes lista kellett, amiből választhatok, hogy ne kelljen minden egyes új tevékenység felvétele esetén e tortúrát kiállnom. Pár kört lefutottunk így, majd ezt elunva végül megegyeztünk, hogy a Statisztikai Hivatalhoz is ellátogathatok, hátha ott tudnak segíteni. Vagy inkább mégis az Apeh? Ő sem tudott dönteni.

Vagyis maradt minden a régiben. Továbbra sem tudom, pontosan milyen jogszabályok vonatkoznak rám, s mint minden becsületes pógár, várhatom idegeskedve a május-júniusban érkező leveleket az Apehtől, amelyekben a hibás bevallás miatti adóhátralékomról szíveskednek tájékoztatni. (És ilyenkor ismét csak elgondolkozom azon, hogy vajon a bölcsész végzettségűeket miért büntetik ebben az országban?)