Rajk László alkotása, a lebontásra kötelezett veszprémi fémplasztika sorsáról írt a szlovák liberális napilap hétvégi számában egy jeles szlovák képzőművész.

"A primitivizmus és az „egyet előre, kettőt hátrafele" gondolkodás a cikkíró szerint "azon önkormányzati csínyek kísérőjelenségeként üti fel a fejét ott, ahol a választások valahogy nem sikerültek".

Riasztó szlovákiai példaként hozza fel a szlovákiai modern szobrászat jelentős alkotója, Juraj Melis esetét, akinek szülővárosában azzal az indoklással távolították el egyik köztéri alkotását, hogy Érsekújvárban már túl sok a szobor.

A mű eltávolítóit talán az zavarta, hogy Melis alkotása nem az osztályharcot jelenítette meg, hanem egy győztes sportteljesítményt: emberi teljesítményt. A hosszútávfutót ábrázoló fémplasztikát egyszerűen leszelték és visszaszállították a művész műterme elé, merthogy "nem tudnak mit kezdeni a művészettel".

Ennél is rosszabb eset, amikor az áldozatokat kérdőjelezik meg. Rajk László építész, látványtervező, akinek művei egyébként az auschwitzi haláltábort idéző emlékhelyen is láthatók, Veszprémben állított fel egy fémplasztikát, amely "mint az 1956-os események által megtépázott tragikus felkiáltójel" idézi a fél évszázaddal ezelőtti magyar forradalom drámáját.

Mit ad isten, ma az önkormányzati választások nyomán hivatalába lépett "új Fideszes polgármester ragaszkodik hozzá, hogy az alkotó a saját költségén távolítsa el a fémplasztikát." Hogy miért? Mert a polgármester szerint az alkotó "csúnyának és szürkének, nem szépnek, nem a büszke nemzeti trikolór színeiben, nem a kivágott állami címerrel ábrázolta a magyar zászlót", nem úgy, ahogy azt a bolgár és a román kommunizmus megdöntésekor használt zászlókról ismerjük.

A cikkíró, Fero Guldan megjegyzi: nálunk a kommunizmus összeomlására még egy ideig várni kell, ha egyáltalán megérjük azt a napot. Ez a sajnálatos módon tudományos-fantasztikus regénynek aligha mondható történet a saját aktív részvételünk nélkül is kívül-belül szétmar bennünket - utal a honi viszonyokra Guldan. Mint írja, Szlovákiában ezt a munkát "belülről elvégzi az egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedő szlovák közszolgálati televízió, kívülről pedig a posztbolsevista primitívek juttatnak bennünket koldusbotra".

Mert "ha a fasizmus és a bolsevizmus áldozatait semmibe vesszük, az már azt jelzi, hogy a visszaeséssel, a legszörnyűbb közbetegséggel kezdünk azonosulni." Az még aztán végképp mindegy, hogy ez a jelenség itt, vagy Magyarországon üti-e fel a fejét, mert a bolsevikok, a nemzeti színektől függetlenül is egy tőről, a "nemzetközi zsiványság" tövéről fakadnak. Márpedig "a totalitárius rendszerek áldozatainak, az akarat győzelmének ledöntött emlékműveit mindig fel kell emelni" - fejezi be írását a szlovák képzőművész. (hírszerző/mti)