Összecsapnak a buszsofőrök
Beküldte szerk -
Országos szinten is egyedülálló az a Biztonságban 6 keréken elnevezésű verseny, amelyet Veszprémben rendeznek a biztonságosabb tömegközlekedésért szeptember 21-én, pénteken délelőtt kilenc órától a Balaton Volán telephelyén. A szervezők célja, hogy emelkedjen a hivatásos buszsofőrök szakmai és közlekedési tudásszintje, csökkenjenek az általuk elkövethető szabálysértések lehetőségei.
A versenyen részt vevő három legnagyobb Veszprém megyei Volán Vállalat (Bakony Volán, Balaton Volán, Somló Volán) 6-6 gépjárművezetője a megyei verseny előtti napokban ad számot elméleti tudásáról. Ennek során éles közlekedési tesztlapot töltenek ki, amelyet a Nemzeti Közlekedési Hatóság Vizsgabizottsága készített részükre, illetve buszos szakmai kérdésekre adnak választ. (A szakmai anyagot a Volán Egyesülés biztosította.) Miután a sofőrök elsősegélynyújtásban, IQ tesztben, műveltségben is összemérték tudásukat, szeptember 21-én a gyakorlati pályán egy Ikarusszal versenyeznek.