Húsz autót kapott a rendőrség
Beküldte szerk -
Húsz járőrautót adott át csütörtök délelőtt Veszprémben a kapitányságok egyenruhásainak dr. Horváth Imre r.ezredes.
A megyei rendőrfőkapitány az ünnepélyes eseményen hangsúlyozta: fontos, hogy az állampolgárok elégedettek legyenek a közbiztonsággal, de az sem elhanyagolható, hogy a rendőrök is elégedettek legyenek a munkájukat segítő eszközökkel.
Megemlítette, hogy a megyében közel 150 rendőrségi jármű 60 százalékát már az utóbbi két évben érkező bérelt autók adják. A sajtó jelenlétében zajló átadáson a megye első rendőre röviden arról is beszélt, hogy a 2007. év első félévi és a balatoni nyári szezon rendőrségi eredményei továbbra is azt a bizonyítják, hogy a jó színvonalon tartott közbiztonság elősegíti a turizmust. A mostani gépkocsiátadás is azt a célt szolgálja, hogy magas szintű közbiztonságot garantáljunk a megyében élőknek és az ideérkezőknek mondta a főkapitány.
A 105 lóerős, 1,6 literes, klímával és egyéb kényelmi eszközökkel felszerelt gépkocsikból az ajkai és balatonalmádi kapitányság egyet-egyet, a balatonfüredi és a várpalotai kapitányság kettőt-kettőt, a tapolcai hármat, a pápai négyet, a megyeszékhelyi kapitányság pedig hetet vehetett használatba tájékoztatott a rendőrség.