Sokan kérdően néztek maguk elé, amikor az idei Sziget Fesztivál programját böngészték, mit keres a nagyszínpad műsorában egy hamísítatlanul slágerlistákra szakosodott előadó. A Pink koncert elején erre is választ kaphattunk, amikor egyre több tini jelent meg szüleikkel. A fiatalok körében igen nagy kedvencnek számít az amerikai popdíva, így bizonyára sokan könyörögtek otthon, hadd nézzék meg a koncertet.

Egyedül azonban nem lehet elengedni apuci, anyuci kedvencét, így kénytelen minimum egy felnőtt kísérő is eljönni a gyermekkel. Szóval hoztak még egy embert. A 19 óra 45 percre kiírt kezdést másodpercpontosan tartották, de ezt több alkalommal tapasztaltam a fesztivál folyamán.

A színpad közelében a negyed órával korábbi szellős ácsingózás megszűnt, hamar – főként német ajkú – rajongók szakadtak a nyakamba. Engedve a nyomásnak, meghunyászkodva távoztam, és inkább oldalról figyeltem tovább az eseményeket. Igaz, így nem 40, hanem 90 méterre voltam Alecia Moore-tól (ejtsd: Pink), de sokkal többet láttam a színpadi műsorból. Aki igazi koncertélményre várt, nagyot csalódott, inkább egy magyarországi hakninak tűnt az egész. Pink természetesen igyekezett betölteni a színpadot, néhány szerencsés néző egy pacsit is kaphatott a kedvencétől, illetve néhány kedves szava is volt a közönséghez – de semmi „koszonom”, vagy éppen „szervusz Budapest”. A vokalista lányok nélkül az énekét elnyelte volna a Duna. Ezt lehet, ő is belátta, mert az utolsó szám vége előtt 2–3 perccel egyszerűen lement a színpadról, mint aki jól végezte dolgát, a kolléganői pedig elvarrták a szálakat. Közben a kivetítő alatt vadul rángatták magukat a legifjabbak, ahogy a szobájukban szokták, amikor üvölt a Get The Party Started, meg a többi kedvenc. Mindez a nagyképernyővel párosítva általános iskolás farsangi bulijaimat jutatta eszembe, amikor még javában tombolt a videodiszkó. Hát ezt is láttam, gondoltam, amikor oszolni kezdett a tömeg, de nem éreztem magam gazdagabbnak.

Amikor a dögös csaj-imázs tehetséggel is párosul, esetenként világhírrel jutalmazza az ég. Pink életét gyerekkora óta a zenélés tölti ki, így lett tinisztár az 1979-es születésű lányból az Egyesült Államokban, majd popsztár, vadóc és díva egy személyben – mint ahogy megtudhattuk a róla ömlő információfolyamból. A 2000-es év mindenképpen az övé volt csajfronton, hiszen Can’ Take Me Home című albuma a dance-pop és az R&B kedvelői mellett elért minden réteget, és egyszerre három sláger is a slágerlistákon tanyázott. A hirtelen berobbanást a Moulin Rouge film betétdalával, a régi LaBelle-sláger feldolgozással lehetett überelni: a Lady Marmelade előadása Pinkkel, Christina Aguilerával, Myával és Lil’ Kimmel egy új popsztárnemzedéket mutatott be teljes erejében. A M!ssundaztood című album gyakorlatilag Pink eddigi pályafutásának legmarkánsabb albuma, amelyet olyan társszerzőkkel készített, mint az ex-Four Non Blondes-főnök Linda Perry vagy Steven Tyler és Richie Sambora, de végül a 2003-as Try This album hozta meg a Grammyt. A szupersztár legutóbbi albuma tavaly jelent meg I’m not Dead címmel, mely töretlenül folytatja ezt a sikerszériát: egy olyan tehetségtől, aki pillanatok alatt élőben is ujja köré csavarja nézőit – olvasható a sziget.hu ajánlójában.

Szóval sörbe fojtottam csalódásom, amit a koncert okozott. Egy korsó nálam bőven elegendő ahhoz, hogy kicsit beszédüljek, de a csapolt Ászok nem érte el ezt nálam. Bár a nagy Index szerint nem vizezik a sört a Szigeten, a később vásárolt dobozos Dreher hamar a fejembe szállt. Nem túl férfias, de ezzel kell együtt élnem. Később éhségem csillapítását tűztem ki célul. A kínálat nem sokat változott a tavalyihoz képest. Hot-dog, hamburger közel 400 forintért kapható, grillezett termékeket 1000 forint körül vesztegetnek. Plusz köret. De zsíros kenyeret lilahagymával már 250 forintért találtam.