Új rendőrmotorok

Hétfőn "állt munkába" Veszprém megyében az ORFK-tól kapott két rendőrmotor.

Az egyenként 4,5 millió forint értékű új motorokra a megyében igen nagy szükség van - hangsúlyozta Váradi Károly ezredes, megyei főkapitány-helyettes, a nyári idegenforgalmi szezonban túlzsúfolt utakon - főként a 8-ason, a 82-esen és a 71-esen - ugyanis gyakran még a rendőrautók is nehezen jutnak el például a szabálysértések helyszínére. A most kapott 1300 köbcentis 140 lóerős motorokon van videokamera is, ami a rendőri intézkedések későbbi bizonyításához fontos. A kamera hat órányi felvételt tud készíteni az előtte haladó járművekről. Az új motorokat elsősorban a nagyobb forgalmú utakon használják majd. Váradi Károly elmondta: a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság területén jelenleg 8 motor teljesít szolgálatot, kamera csak ezeken az újakon van. A főkapitány-helyettes azonban jelezte: a héten egy civil személyautóba is videokamerát szerelnek, ez a berendezés azontúl, hogy rögzíti az esetleges szabálysértést, az előtte és a mögötte haladó járművek sebességét is tudja majd mérni. (mr)

Rovat: