Az egész ott kezdődött, hogy kaptam egy linket az egyik barátnőmtől. Ezt. Azt írta, hogy hallgassam meg a zenét, és szavazzak erre a veszprémi bandára! Na, gondoltam, ez biztos megint valami hülye lánclevél, hallgatja meg a tököm. De aztán belegondoltam, hogy ez a csaj nem olyan. Ő nem küld baromságokat. Így aztán klikkeltem, hallgattam és szavaztam. Később videót is néztem. Tegnap pedig meghallgattam újra, élőben. Nem egyszer…

Kilenckor kezdtek, amikor én még javában söröztem a haverokkal. Kérdeztem őket, ismerik-e a bandát. Azt mondták, nem. Sőt, a dalt sem. Jó lett volna akkor klikkelni a fenti linkre, mert ott leírják magukról, hogy: „Rubber Puppet: 1991-ben, egy veszprémi középiskolás szalagavatóra alakultunk ideiglenesen, három nóta erejéig. Azóta elfelejtettünk feloszlani. Nem a hírnév vagy a siker hajt minket, csak a zene, és a zenélés szeretete. Tagok abc sorrendben: Baráth Péter szólógitár, Farkas Balázs dobok, Reider László gitár-ének, Takács Tamás basszusgitár. Évenkénti fellépések száma átlagban megközelíti a kettőt, ami viszont kivétel nélkül igen jó hangulatban történik. 2006 nyarán, a veszprémi Utcazene Fesztivál alkalmával írtuk ezt a nótát.” Ám sajnos csak annyit tudtam mondani, hogy az optikus Reider csávó zúz, akihez a tompalátásommal jártam, meg a Taki, akinél inni szoktunk Almádiban. A dal meg igazából olyan, mint a Kisváros című sorozat főcímzenéje, kicsit Barátok közt-szerű. A videó meg egy Power Point vetítés, konkrét szövegillusztráció. A koncert meg majd biztos…

Ebben a pillanatban ugrott a hátam mögé a Szaksz, hogy reméli, jól szórakozok, mert közben megy a koncert… Égtem, aztán rohantam, és az első szám közben meg is érkeztem. A fiúk már búgtak-zúztak, és nem kevesen hallgatták őket. Csatlakoztam az almádi funclubhoz a hátsó szektorban, és onnan igyekeztem követni az eseményeket. De hamar elfáradtam abban, hogy nem értettem a szöveget, ami részben, azt hiszem, hangosítási gond volt, továbbá folyton nekem jöttek, és a funclub is inkább beszélgetett, mint koncertezett. Így aztán eltébláboltam előre.

Onnan minden más volt. Hihetetlen hangulat, éneklő tömeg, és a fiúk is nagyon-nagyon zúzták. Egy kedves barát-pár mellett álltam meg, akkor már tudtam róluk, hogy az első perctől jelen vannak. Szerintük ugyanis a Rubber Puppet a legjobb. Csak mosolyogva tudtak beszélni az eddigiekről, úgyhogy egyre kíváncsibb lettem a miértre, a közönségre, szemből. A színpad jobb oldaláról meglestem az arcokat. Egy kisfiú, nyakában játékgitárral, hol a közönség, hol a zenekar felé fordulva tépte a húrokat, olyan átéléssel, hogy öröm volt nézni. Rohantam a barát-párért, mert ezt látniuk kell! Mire a hölgytag elmesélte, hogy volt már olyan koncert, ahol a Takács a színpad szélén ülve játszott azért, hogy egy hasonló kaliberű kisgyerekkel gitározzon együtt. Azt hiszem, ekkor értettem meg a Rubber sikerének okát.

A Rubber Puppet rólunk szól. Még akkor is, ha zeneileg nem ért velük egyet valaki, azt el kell ismerni, hogy Veszprém-szaguk van. Nem hiába működik a „Kossuth utcán” című dal, nem hiába vezeti a versenyt az Itthoni Dal Fesztiválon, és nem hiába tudja a tömeg kívülről a nótát. Tudnak valamit, amitől az ember azt érzi, hogy nem csak hozzá szólnak, hanem róla. Veszprémről.

Koncert után:
Csaj 1: - Hú, ez jó buli volt, nem?
Fickó: - Ja, nem gondoltam volna…
Csaj 2: - Bazzeg, mikor megláttam a Reidert a színpadon, azt hittem, lehidalok. Tököm se tudta, hogy zenél…
Csaj 1: - Ja, elég durva volt… De jó volt, nem?