Eltűnnek az őshonos halak a Balatonból
Beküldte szerk -
A Magyar Tudományos Akadéma Limnológia Intézetének kimutatásai alapján a balatoni halállomány összetétele jelentős mértékben változott az 1900-as évek óta.
Az őshonos fajok száma a felére csökkent, a tóban ma élő halfajok közül pedig már csak kettő élvez védettséget. A horgászok az esztendők során a halállomány csökkenő tendenciáját tapasztalták a Balatonban.
"Az idei év halfogás szempontjából szinte katasztrófális. Tehát van olyan horgászunk, aki 20-szor van kint és fogott két keszeget. Ilyen szomorú példák vannak. A ponty egyszerűen eltűnt a környékről " - panaszolja Halász István, a Balatonalmádi Horgászegyesület tanyafelelőse.
A horgászokat leginkább az a kérdés foglalkoztatja, hogy mennyi hal lehet a Balatonban. A kutatóintézet tudományos főmunkatársa elmondta, a Balaton jelenlegi halállománya körülbelül 10-12 ezer tonna, ami nagyjából megfelel a tó eltartó képességének. Azonban az összetétel szempontjából jelentős változások történtek.
Az 1900-as évek elején még körülbelül 40 őshonos halfaj élt benne, jelenleg az őshonos halfajok száma már csak 23, amelyből csak 18 tekinthető stabil önfenntartó állománnyal rendelkezőnek.
A védett halfajok száma az 1900-as évek elejétől 14-ről kettőre csökkent a tóban. Szakál Tamás, a Balatoni Halászati Zrt horgászturisztikai menedzsere befolyásoló tényezőként említette az éghajlati viszonyok változását, amely erőteljesen hat a halak életciklusára. Elmondta azt is, hogy a társaság minden évben 350 tonna pontyot telepít a tóba. Nagy gondot jelent az engedély nélküli horgászok számának növekedése, hiszen az a halmennyiség, amit ők kifognak a Balatonból, nem mutatható ki pontosan - tette hozzá a horgászturisztikai menedzser. (hirado.hu)