Még lehet jelentkezni a Balaton koronájáért

Ismét itt a nyár, ismét itt a Sió Miss Balaton Szépségverseny! Immáron 9. éve kerül megrendezésre a nyár legszebb lányait felvonultató verseny, és a szervezők idén úgy döntöttek, egy különlegességgel rukkolnak elő.

Mivel az évek óta névadóként jelenlévő főszponzor, a Sió idén 30 éves, így az 1977-ben született hölgyeknek idén külön mezőnyt indítanak! Tehát idén nem csak a 18 és 26 közötti lányoknak áll a világ! Lehetőséget kapnak a 30 éves hölgyek is, legyenek lányok, asszonyok, vagy anyák, nem számít! Egy a fontos: érezzék jól magukat a bőrükben! Ha magabiztos, és büszke saját magára egy versenyző, az sugárzik róla, és így biztos, hogy könnyen elhiteti a közönséggel, és a zsűrivel, ő a legmegfelelőbb a királynői címre - nyilatkozta Modroczky Tímea, a versenyigazgató. Míg a „normál” mezőny győztese egy vadonatúj Skoda Fabia tulajdonosa lesz, a 77-es mezőny győztese amellett, hogy egy évig a Sió arca lehet, egy értékes utazással gazdagodhat. A versenyre június 30-ig lehet jelentkezni, minden fontos információ a verseny hivatalos honlapján, a www.missbalaton.hu oldalon megtalálható.

A versenyre jelentkező összes hölgyet meg lehet tekinteni, hiszen az elődöntő nyilvános, ami július 14-én szombaton lesz a siófoki Hotel Azúr strandján. Itt derül ki, hogy kik jutnak a verseny augusztus 3-i döntőjébe, ami pedig a Siófoki Szabadtéri Színpadon lesz, látványos show-műsor, és sztárvendégekkel díszített program keretén belül.

Rovat: