Egy éve ilyenkor azon filóztam, mit nyert a magyar – és leginkább a szegedi – kézilabda azzal, hogy az MKB Veszprém elvesztette a Magyar Kupa döntőjét. Idén a bajnokságot buktuk el, ám – vagy éppen ezért? – ezúttal önzőbb leszek. Lássuk, mit nyerhetünk ezzel a fiaskóval!

Először is: motivációt! Minden főnöknek nehéz motiválnia a dolgozóit. Bár a sportolók az átlagnál sokkal jobban akarják a sikert és a dicsőséget, ők is csak emberből vannak. Mesélhet nekem bárki, amit akar: Nem hiszem el, hogy nem lankad a vágy a hatodik aranyérem, Stroganoff-bélszín, tahiti nyaralás vagy manöken alkatú bombázó után! Böjt után mindig jobban esik a sonka! Arról nem is beszélve, hogy ekkor aztán igazán az értékén tudjuk kezelni, sokkal jobban megbecsülve.

Motiváltabb lesz a játékos, de a vezetőség, a szakmai stáb, a szurkoló is egyaránt. Meg és (vissza-)szerezni valamit mindig nagyobb erőket mozgósít meg, mint a megtartás. Kézzel foghatóbb, felismerhetőbb a cél, az üldözőnek mindig könnyebb dolga van. Itt automatikusan eltűnik a tohonya kényelem, az önbizalomnak álcázott beképzeltség, az önáltató mellébeszélés! A vadászösztön mindent elnyom, egészen addig, amíg (újra) meg nem szerezzük, amit akarunk. Ugye amikor megráncigálják az – addig csak vegetáló – oroszlán bajszát…

Másodszor: megújulást! Nincs mit kertelni: egyértelműen kiderült, valami nem működött jól a csapatnál! Az arany csillogása eltakarta a hibákat, most azonban lehullott a díszes ruha. Félretéve a szemérmességet és a félelmet, szembe kell nézni a meztelen tényekkel! Elkerülhetetlen a vizsgálat, mert a gyógyszert és a javulás útját csak akkor kereshetjük, ha már megvan a diagnózis! Mindenki felteheti a kérdést: Mit kellett volna nekem másképp csinálnom?

A megújulás mindent felfrissít, az elmét, az egyéni és közösségi célokat egyaránt, a változás miliője mindig termékeny. Új oldalát mutathatja meg játékos, vezető, edző, szurkoló, a kreativitás akkor is eredményessé tesz, ha az ötletek fele elsikkad. A győzelemhez bátorság kell – mikor vállaljuk a kockázatot, ha nem most? Mert hát ugye az új – vagy a felújított – seprű, mindig jól seper…

Harmadszor: Időt! Amint elmúlik a visszavágás azonnali vágya, leülhet az ember gondolkozni, nem sajnálva az időt arra, hogy magába szálljon. Darabokra szedve magát elemezzen, és újra felépítsen valami mást, valami jobbat és erősebbet, mint ami korábban volt. Ehhez türelem kell, amiből mai világunkban ugyanolyan kevés van, mint az időből. Mégis tudja mindenki, hogy a jó munkához idő kell, ezért ez az a ritka pillanat, amikor senki sem a Most-ban gondolkozik, hanem a Jövőben.

Ugyanis nemcsak a Bakonyban szokás, hogy este számolják a csibéket…