Úgy november tájékán minden a Kistehén-turné reklámjával volt tele. Hol lelkesen, hol kissé unottan beszéltek arról Kollár Laciék, hogy ez a koncert más lesz, mint az eddigiek, mert színháztermekbe fogják becsalogatni a tomboló közönséget, akiket aztán a székhez szegeznek, majd válogatott jó zenékkel, performanszokkal és egyéb nyalánkságokkal kínozzák őket, akik persze nem kelhetnek fel, csak az előadás végén, he-he.

Én már a Szerelmes vagyok minden nőbe kliptől teljesen kész voltam. Biztos rólam írták, csak nőre cserélték a fiút, hogy ne gyanakodjon rám senki. Még az igencsak konzervatív húgomnak is tetszett a klip, mert ezek nem olyanok, mint a mostaniak – semmi drog meg direkt pornó. Ja, és semmi emó – csak ezt ő tavaly még nem ismerte. Aki még mindig nem tudja, miről beszélek, annak itt ez a honlap, ahol megnézheti, milyen hangulatot kerekítettek a fiúk a VMK-ban. Pont ilyen volt minden: cirkuszos kocsi, tábortűz, bor, csajok – jobban teleportáltak, mint a star trackben.

Buli volt a javából annak az igazgatóval együtt hatvanöt embernek, aki eljött. A VMK nagyszínháztermébe ugyan ki jár koncertre, ha nem a Koncz Zsuzsa vagy a Halász Jutka énekel? Hát 20–30-asok, néhány 40–50-es és a kislányok.

A 40–50-esek némi magyarázatra szorulnak. Álljon erről itt egy személyes élményem. Egy munkahelyi bulin történt. A negyvenes, de inkább ötvenes kolleganők asztalokat borogatva rohantak a szájbergyerekre táncolni. Azt hittem, a fülemmel vagy a szememmel van baj, de nem. Aztán megkérdeztem őket, hogy tudják-e, hogy ezek ugyanazok a fiúk, mint a sárga kistehenesek a Sziget-reklámmal a tévében. Most a döbbenet az ő arcukra ült ki, majd: „Nem baj, az is jó!” – derültek fel.

És hogy kerülnek egy este nyolcas buliba kislányok? Ide én is elvittem volna őket – inkább, mint Pap Ritára vagy a Judit és a zenemanókra. Másik kedvenc klipemben – a Jaj, de szép virágokban – gyerekek buliznak a zenekarral a réten. Ez a szám úgy az igazi, ha a gyerekek skandálják a refrént. Na, erről az ültetős nénik vagy nem tudtak semmit, vagy túl komolyan vették a feladatukat, mert a színpad előtt táncoló kislányokat rögtön visszaparancsolták a helyükre. Miközben a nagylányokat meg nem! De hát a mai világ a szexi csajoknak áll!

És hogy mi tetszett nekem? Nem volt hangos a dob, akusztikus gitárokon is játszottak meg harmonikán. Közben klasszikus cirkuszi és kabaréjeleneteket láthattunk (ugye, milyen jól esik most, hogy már nincs rádiókabaré?), megtáncoltatták és kettéfűrészelték a közönséget, a fiúk jóképűek, a kistehén meg jól táncolt a dob tetején.

Persze lehet még mit csiszolni az előadáson: az összekötő jelenetek néha fárasztóak, a ritmushangszerek sem pont úgy szólnak, ahogy kellene, és a szájbőgőzést is biztos jobban csinálná az, akinek a vérében van. De pont az a szép, hogy itt mindenki minden lehet. Megelevenedett a Liberté, Égalité, Franternité.