Veszprém közismert műintézményében hangos, de annál szomjasabb társaság a táncról, annak fontosságáról vitatkozott minap. A téma apropóját a héten tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Tánc Fesztiválja adta. A résztvevők elhangzott bölcsességeit alább olvashatják.

– A mi családunkban a férfiak életük során háromszor táncolnak. A szalagavatójukon, az esküvőjükön, és talán a gyerekük menyegzőjén. Oszt kész. Fizetni biztos nem fizetek érte, tévében sem nézem meg, maximum akkor nézek egy kis néptáncot, amikor egy-egy majálison sörért állok sorba, és közel van a színpad.

– Engem baromira nem érdekel a tánc, jobb szeretem, ha beszélnek, meg viccesek, meg lőnek, bunyóznak.

– Nekem sokáig a tánc a népi ritmusokat meg az iskolai nyitótáncot jelentette. Modern tánccal, itt Veszprémben, a Táncfesztiválon találkoztam. Szerencsém volt, mivel a legjobb együttesek jönnek évről-évre, megszerettem. Nem értem, de szeretem.

– Nem is lehet érteni. Nincs benne szöveg, meg a zene sem trendi. Láttam néhány előadást, de szerintem Jocó bá a pult mellett is tud olyan mozgást bemutatni záróra után. Szerintem egy blöff az egész.

– Az a baj, hogy nincs mozgáskultúránk. A suliba sem foglalkoznak ezzel. Nem ismerjük a test jeleit, nem fogjuk fel az üzeneteit. Ezért nem szeretik sokan. Hiszen sok gyerek azért utál iskolába járni, tanulni, mert nem tud olvasni, nem tudja, miről beszélnek neki. Pontosan így vagyunk mi a kortárs tánccal. Ami szerintem nem is annyira kortárs, hiszen az ősi testbeszédet, a régi sámánmozgásokat éleszti újra.

– Ebben igazad van. Amíg nem volt Veszprémben ilyen fesztivál engem sem érdekelt a tánc. Igaz, most sem rajongok érte, de elismerem. Nekem azonban elég évente vagy kétévente egy előadás.

– A tánc alapjában véve egy szép dolog. Különösen, ha mindezt szép emberek, harmonikusan, egymást kiegészítve teszik. A mozgáson és esetenként a mozdulatlanságon keresztül olyan dolgokat tudnak „elmondani”, kifejezni a testükkel, amire, amihez a szó már kevés vagy éppen felesleges lenne. Országos szinten nem tudom megítélni, hogy milyen színvonalú a táncunk, táncszínházunk, azonban ez a fesztivál jó alkalmat nyújt néhány előadás megtekintésére. Sajnálom, hogy évről évre kevesebb produkciót láthatunk, de legalább ezek vannak. Jó lenne, ha megint inkább több, semmint kevesebb lenne belőlük!

– Szerintem ez a legtisztább, legősibb művészet. Csak te és a táncos vagytok, ti írjátok a történetet. Nem befolyásol szöveg, csak a mozgás, zene, fény hathat rád. Totális szabadságot nyújt számodra a modern tánc. Képzelőerő és bátorság kell hozzá. És ha ezt bevállalod hihetetlen élményben lesz részed!

– Nekem az a bajom az egésszel, hogy nem használjuk ki a fesztivál lehetőségeit. Mert a kortárs tánc nem egykönnyen befogadható, megszerethető művészet. Idő kell neki, érni kell bennünk a látottaknak. Ezért kellene köré igazi fesztivált szervezni, nem egy baráti bulit. Legyen a színházban sörsátor, finom ételekkel, utcákon mókázó vásári táncosok, kisebb előadások. Na, ezekkel meg lehetne nyerni egy csomó embert, aki szépen lassan közelebb jutnának az előadásokhoz, megnéznének egyet, megdumálnák utána, aztán szépen megszeretnék. De ehhez hangulat kell, ami kaja-pia nélkül nincs!

– Én sokáig nem is néztem az előadásokat, csak a büfét látogattam, ahol nagyon jó partik, beszélgetések alakultak ki. Három év kellett, mire bementem a terembe. Erre kellene fektetni a hangsúlyt. De ehhez nyitottnak kell lenniük a fesztiválszervezőknek, és a helyi kultúra irányítóinak egyaránt!

Vitát az előbb már említett Jocó bá zárta le, amikor a zenegép segítségével Travolta szombat esti klasszikusát idézte meg, miközben azt mondogatta: – Densz forevör!