Edwad Munch 1893-ban festette meg döbbenetes festményét, amelynek a Sikoly nevet adta. Nem olyan rég az a hír járta be a világot, hogy az oslói Munch Múzeumból fegyveres rablók elrabolták a világhírű festményt. A festményt Munch akkor festette, amikor Földünkön az élővilág még egyensúlyi állapotban volt, és nem kellett azon gondolkodni, hogy az elkövetkezendő generációknak milyen életesélyei lesznek.

A Mester az apokaliptikus állapotot látta előre? Vagy a megbomlott elmét ábrázolja? Ezen lehet elmélkedni, de az a tény, hogy a háttérben lángoló eget, sötét vizet és középen sejtelmes, sötétruhás embert ábrázolt, talán a jövőképünkre is utalhat.

A kép eltűnésével az emberiség kultúráját és művészetét nagy vesztesség érte, miközben az sem kizárható, hogy egy gazdag ember (akinek megrendelésére rabolták el a képet) különleges páncéltermében, mint „vagyon” szerepel, miközben vélelmezhető, hogy pénzügyi, gazdasági, esetlegesen politikai tevékenységével „munchi rettegésbe” sodor embereket, embercsoportokat.

A korábbi Palatinus-írásokban többször hivatkoztam jelentésekre, tanulmányokra. Természettudományos szemlélettel vizsgálva ezek a jelentések néha kissé furcsának tűnnek. A jelentésekben precíz vizsgálatok, pontos statisztikai feldolgozások, elemzések, trendek vizsgálata látható, de van egy nagy problémájuk: zömében közgazdászok írják őket, s a természet pusztulása számukra a tőke növekedésének gátja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Sir Nicholas Stern az Egyesült Királyságnak írott több mint 700 oldalas tanulmánya, amit csak „Stern jelentés”-nek hívnak. A jelentés elsősorban a klímaváltozás várható gazdasági következményeivel számol. A közgazdász szemléletű elemzők véleményéből egy idézet: „a világgazdasági depressziót, sőt a világháborúk pusztításához hasonló, ezermilliárdos (euró)veszteséget csak azonnali cselekvéssel lehet kiváltani”, nem a természet egyensúlyának felborulása okozza a legnagyobb bajt, hanem az „ezermilliárdos” vesztesség. Más idézet: „Mennyibe kerül a klímaváltozás elleni harc? 275 milliárd euróba évente. De ne várjunk a szezon végi árleszállításra, mert a költségek a késlekedéssel csak sokszorozódnak”. Tehát nem az a baj, hogy fajok pusztulnak ki, hogy a Föld lakosainak jelentős része éhezik, fogyóban az iható víz, hanem az a probléma, hogy a kasszában kevesebb lesz a pénz. Ezek a megállapítások nem véletlenül jelennek meg a jelentésben – Sir Nicolas Stern a Világbanknak volt az elnöke.

Egy 2006. november 23-i hír szerint hazánkban is videokonferenciát tartottak a budapesti brit követségen. A közzétett hírben semmi meglepő következtetésre nem jutottak, de éppen ez az igazi probléma. Miről beszéltek? Az elkerülhetetlen jövőről, valamint a „gázok kibocsátásának csökkentéséről”, a széndioxid emisszióról, amiről tudjuk, hogy mára már csak piaci árú. Meglepő módon a brit tudósok azt javasolták, hogy szárazságtűrő növények telepítésével és fokozott árvízvédelemmel foglakozzunk. Mindkét felvetés teljes mértékben ellentétes a természettudományi alapokon nyugvó kutatásokkal. A kiadott közlemény végén minden érthetővé válik. A brit külügyminisztérium szakértője, Tom Pravda (a szlávos név senkit ne tévesszen meg) a következőt nyilatkozta: „A klímavédelmi beavatkozások a tévhitekkel szemben nem vetik vissza a gazdaságot, hiszen új iparágakat és új piacokat teremtenek, amint erre a bioüzemanyagok gyártása már mutatott is magyar vonatkozású példákat”. A jeles tudós véleményét csak úgy tudom kommentálni, hogy „tűzre-benzint”.

Frissítsük fel ismereteinket! Munch 1893-ban megfesti festményét, a XIX. század végén vagyunk. Angliában 1750 és 1850 között zajlott le az ipari forradalom első szakasza. Ebben az időszakban a folyamat megindulását a fejlett kereskedelem és hitelrendszer, a nagyarányú tőkefelhalmozás, az életszínvonal-változás, a vásárlóerő megteremtése, az urbanizáció, a technológia fejlődése, a munkaerőt biztosító nagyarányú népességnövekedés, gyarmatbirodalmak kialakulása jellemezte. Európában Belgium követte Nagy Britannia példáját, de a XIX. század középső évtizedeiben Japántól Amerikáig tért nyert az ipari forradalom. Tehát nem kizárt, hogy Munch műalkotásából ez is kicseng. A „Kezdet vége” talán az első világháborúban zárult le, 1918-ban. Egy rövid átmeneti időszakot nem számítva, innen eredeztethetjük a „Vég kezdetét” . A második világháború folyamán soha nem látott ipari termelés kezdődött a semmiért. A lőszert ellőtték, a tankot kilőtték, a hajókat elsüllyesztették, az emberek meghaltak, és végezetül politikai okokból az Amerikai Egyesült Államok bevetette az atombombát (az emberiség szerencséjére más állam még nem követte az amerikaiak példáját). Hirosima és Nagaszaki után felgyorsítottuk apokaliptikus menetelésünket. A XX. század közepén, pontosabban 1945. február 4. és 11. között határozta el három nemzet vezetője, hogy milyen úton induljon el az emberiség a XXI. század és az elkövetkezendő századok felé. A Jaltai konferencián az USA, Szovjetunió valamint Nagy Britannia vezetői felosztották a világot egymás között.

San Franciscóban, 1945 áprilisában lefektették az ENSZ alapokmányát, és 1945. december 27-én megalakult az ENSZ szakosított intézete, az „International Bank for Reconstruction and Develoment” (IBRD), azaz a Világbank. A globalizáció hajnalán már érezhető volt, hogy a politikai és a gazdasági rendszerek nem érvényesülhetnek a Föld minden részén kiegyensúlyozottan. És újabb háborúk kezdődtek: Korea, Vietnam, Izrael, Afganisztán, újabb diktátorok születtek és pusztítottak, miközben néhány alattomos háború is elkezdődött. A hidegháborúnál csak a gazdasági háború kegyetlenebb. E két – nem katonai – háború országokat, embercsoportokat pusztít el úgy, hogy azt gazdaságilag, a pénz mítoszával magyarázza. Ezek a háborúk az igazi pusztítást a természetben végzik. Sajnos ezt olyan hideg számítással teszi, miközben lehetőséget sem adnak arra, hogy a természet képes legyen a megújulásra.

A „Vég kezdetét” követően már kezdte hangját hallatni a gondolkodó ember. Az Aurelio Peccei nevéhez köthető Római Klub 1968-as megalakulását követően számos jelentést íratott szakemberekkel, hogy vajon milyen jövő vár ránk a Föld ilyen intenzív kihasználása esetében. A Római Klub megbízása alapján 1970-ben készült el a „Meadows-féle jelentés” . Ebben öt kulcskérdést vetettek fel. 1) a világ népessége, 2) a nyersanyag készletek, 3) az egy főre jutó élelmiszer készletek, 4) az egy főre jutó ipari termelés, 5) valamint a környezetszennyezés problematikája. Napjainkban bármelyik jelentést tanulmányozzuk, mindegyik hivatkozik a Római Klub megállapításaira, tanulmányaira. Jellemző módon van olyan honfitársunk, aki a Római Klub megállapításait lekicsinyíti, és értelmetlennek tartja. Mint a téma kutatója, azt mondom, örülhetnénk annak, ha csak az következett volna be, amit az 1970-es években a Római Klub jelentéseiben, mint jövőt olvashattunk.

A következő jelentésekre nem kellett sokáig várakozni. Hartmut Bossel 1972-ben nyújtotta be a „Növekedés Határai” című jelentését. Büszkék lehetünk arra, hogy a Római Klub alapításakor résztvevő 100 tag között találhatjuk Gábor Dénest, Bognár Józsefet és Szentágothai Jánost. Az Római Klub első jelentései között volt a „Növekedés Korlátai” , amely elkészítésében honfitársaink is aktívan részvettek. A „Négyes tényező” jelentést Ernst von Weizsacker írta. Németországban a könyv a sikerlisták élére került. A jelentések csak készültek és készültek, ilyen volt a „Mikroelektronika és társadalom – áldás vagy átok?” (Günter Friedrichs és Adam Schaff). De ne feledkezzünk el Aurelio Peccei 1981-ben megjelent „Kezünkben a jövő” című munkájáról, amiben a Római Klub akkori elnöke a világproblémákról ír. A terjedelmes művek áttanulmányozása során egyértelművé válik minden olvasónak, hogy az elemzések pontosan feltárják a problémák gyökereit, de van egy nagy baj: a megoldásokra nincs javaslat.

A Római Klubtól függetlenül Lester R. Brown tanulmányában, a „B-terv” -ben ismét előtérbe kerülnek azok a folyamatok, amelyek Földünket lakhatatlanná teszik. Érdemes néhány rész idézni Brown tanulmányából.

„A nyugati gazdasági modell Kínában csődöt fog mondani. És ha csődöt mond Kínában, akkor csődöt fog mondani Indiában is, nem is beszélve a fejlődő országokról, amelyeknek hárommilliárd lakója szintén részesedni kíván az „amerikai álom”-ból. A mai rendszerben, ahol az összes ország ugyanazért az olajért, gabonáért és acélért verseng, a jelenlegi gazdasági modell az ipari országokban is csődöt kell, hogy mondjon. Kína példája azt mutatja, hogy a régi gazdaság napjai meg vannak számlálva.”

Brown terjedelmes tanulmányában pontos számításokra építi állításait. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül megállapításait. Néhány kiemelés:

– A kínaiaknak kétszer annyi húsra van szükségük, mint az Egyesület Államoknak, azaz 67 millió tonnára.

– Közel kétszer annyi acélra van szüksége Kínának, mint az USA-nak. (Kína 258 millió tonna, USA 104 millió tonna.)

– 2010 és 2030 között valószínűsíthetően Kína lakosainak száma eléri az 1,45 milliárd főt, ami azt jelenti, hogy a világ gabonakészleteinek egyharmadát, míg papírmennyiségének pedig kétszeresét emésztené fel. Ez azt jelenti, hogy a világ összes erőforrása csak Kínára korlátozódna!

– Valószínűsíthető, hogy Kína fejlődése azt eredményezheti, hogy kb. 1,1 milliárd gépjármű fog közlekedni országukban. Érdekesség, hogy jelenleg a világban mindösszesen 800 millióra tehető a gépjárművek száma.

Mondhatná valaki azt, hogy ez az igazi fejlődés, de a sötét háttérben ott van az a tény, hogy ebben az esetben csak Kínában naponta 99 millió hordó olajra volna szükség. Ezzel szemben napjainkban a világ olajkitermelése naponta 84 millió hordó olaj. A készletek egyre fogynak, tehát a higgadt előrelátás nem rémképek megjelenítése, hanem csak a munchi sikoly.

Brown a „B-terv”-ben három fontos elemet határozott meg.

1) A világgazdaságot úgy kell átszervezni, hogy az képes legyen ellátni a civilizációkat.

2) Áldozatos munkával törekedni kell a szegénység megszüntetésére és a népességszám stabilizálására, emellett a fejlődő országokban vissza kell adni a reményt, hiszen együttműködési készségüket csak így lehet megszerezni.

3) Következetesen munkálkodni kell a természeti rendszerek helyreállításán.

Az alapelvekben Brown-nal mindenben egyet lehet érteni, de a megvalósításokban – sok esetben – már át nem gondolt és természettudományosan kétséges javaslatokat tesz.

folyt. köv.

Szacsky Mihály