Ez a kis írás fontos mérföldkő az Index Veszprém történetében. Ebben a rovatban olvashattak látogatóink beszámolót, ajánlót, kritikát rendezvényről, filmről, könyvről, sőt tévéműsorról is, de rádióról (igen-igen, ilyen is van még a XXI. század elején) még soha. Egészen a mai napig.

Úgy hozta a sors, hogy ezen a hétvégén sokat kellett autóznom, amely során a szokásostól eltérően nem zenét (kazetta-mp3-Bartók Rádió kombinációból), hanem a közszolgálati rádióadók műsorát hallgattam. Ilyen amúgy csak az olimpiák vagy nagyritkán a Rádiókabarék alatt esik meg velem, ezúttal azonban újra fölfedeztem a Kossuth és Petőfi adókat. Egyáltalán nem bántam meg!

Szombaton és vasárnap a két adón olyan igényesen összeállított, fölkészült riporterekkel és intelligens interjúalanyokkal megspékelt adásokat volt szerencsém követni, ami visszaadta a hitem a magyar médiában. Lám-lám még vannak ebben – a Mónika-show és a Blikk által uralt – országban olyan újságírók, szerkesztők, akik tudnak színvonalasan szórakoztatni, információt átadni, uram bocsᒠnevelni, „közszolgálni”.

A történethez hozzátartozik, hogy a kapcsolgatással akkor álltam le (először a Kossuthnál), amikor a Múzeumok Majálisa rendezvény apropóján éppen K. dr. Palágyi Sylviával, a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság igazgató-helyettesével a balácai kiállítóhelyről, az ottani eredményekről, tervekről, rendezvényekről forgott a szó. Másnap pedig – minő véletlen – a Petőfin V. dr. Fodor Zsuzsa, mint „Az Év Múzeuma” díjat elnyerő intézmény (vajon erről az országos elismerésről hányan tudnak kis városunkban?) igazgatóasszonya nyilatkozhatott büszkén a veszprémi múzeum sikereiről.

Három cikkben sem tudnám leírni azokat az érdekességeket, amelyeket megtudtam például a Matyó Múzeum néprajzi értékeinek „beszerzési” módjáról, a Nemzeti Múzeum kiállításán megtekinthető Dzsingisz-kán kori leletek kalandos történetéről, a komáromi múzeum Weiss Manfréd által gyártott (Ferenc Jóska parancsára az egész Monarchiában rendszeresített) katonai mobil-kemencéjének megtalálásáról. Vagy éppen miért lett – internetes szavazás alapján – a zengővárkonyi Míves Tojásmúzeum a „Legvendégbarátabb” Magyarországon, vagy miként lehetett a Rádiómúzeumban látható eszközök segítségével 70 évvel ezelőtt élő interjút csinálni.

Leírni nem tudom, pedig az információ – immáron – rendelkezésemre áll. Sebaj, majd elmondom egy rádióműsorban, úgyhogy tessék hallgatni!
(Nem kell mindig dumálni!)