Az érdeklődők 2005-ben, 2006-ban és idén, 2007-ben is „új” állandó kiállításban gyönyörködhetnek a Mestermű Galériában, mert a hagyatékból mindig kicsit más, a régebbiek mellett eddig ki nem állított képeket is láthatnak Bojtor Károlytól.

Bojtor Károly 1963-ban fejezte be tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán. 1960-tól közel száz egyéni és csoportos kiállításon vett részt itthon és külföldön egyaránt. 1967-ben Derkovits-ösztöndíjat, 1998-ban Gizella-díjat kapott. 1979 óta élt Veszprémben. Tagja volt a Magyar Képzőművészek Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Mestermű Galériának. 1999-ben hunyt el, 66 éves korában. Halála után a hagyaték gondozására és fiatal kortárs alkotók támogatására jött létre Veszprémben a róla elnevezett alapítvány.

Bojtor képei visszafogott pasztellszínűek, a fő motívumok a halászattal kapcsolatosak, tárgyi világukban fontos elem a háló, csónak, víz megjelenítése. A kiállításon a veszprémi tájakat megidéző festmények mellett fontosak a művész önarcképei, és a rejtett önarcképek, hiszen a legtöbb festményen látható egy visszatérő szakállas arc, valamint láthatók női portrék is. Valamiféle örök belső szembenézésről, meditálásról árulkodnak az alkotások, mintha a művésznek örökké kérlelhetetlenül szembe kellene néznie önmagával, felülvizsgálni életét és tetteit. Számot kell adnia jóról, rosszról és képekben megörökíteni útjának azon állomását, ahol éppen tart.

Krisztussal is rokonságot mutat az alak, mely a legtöbb képen feltűnik, az emberhalász szakállas alakját önkéntelenül is visszaidézik a képek. A transzcendenciával való szoros kötődést az alkotás miértje szüli: harmóniát, egyensúlyt, nyughelyet keresve a világban az ember eljut a valláshoz is, és útkeresése során ez befolyásolja, tehát vagy bizonyos értelemben hívő (valaminek, valakinek a híve) lesz, vagy átlépve ezen a lépcsőfokon, tovább keresi helyét a világban. Ennek az útkeresésnek az állomásai a festő képei, melyeken – talán pont ezért – a krisztusi motívumok sűrűn szerepelnek.

„Bojtor Károly művészete azért rokonszenves és nagy igényű, mert úgy hallatszik messzire, hogy cseppet sem hangos.” (Írja Czinke Ferenc a kiállításról szóló tájékoztatóban.) A festő szelíd, merengő, elemző töprengéseit tekinthetjük meg a Mestermű Galériában.