Elfogták az átutazó zsebeseket

Zsebtolvajokat fogtak el a veszprémi buszpályaudvaron csütörtökön délután. A bűncselekménnyel összefüggésbe hozott három román állampolgár közül egy fiatal nőt és egy férfit vettek őrizetbe. A pályaudvar biztonsági kameráján készült felvételek alapján az egyenruhások egyértelműen beazonosították a tolvajokat, akiket a közelben igazoltattak.

Mint kiderült, a zsebes trió profi munkamegosztásban ténykedett: eddig két szerdai és három csütörtöki bűncselekményre derült fény. A tolvajok alkalmanként néhány ezer forintot, iratokat, étkezési utalványokat tulajdonítottak el, de volt olyan eset is, amikor hatvanezer forintot emeltek ki a gyanútlan sértett táskájából. A bűnügyeseknek gyakorlott társasággal akadt dolguk. A kihallgatott személyek nem jöttek zavarba a feltett kérdésektől, egyikük pedig megtagadta a vallomást. Nem kizárt, hogy a fogdán lévő személyek Veszprém más pontjain is előfordultak, és figyelem eltereléssel rövidítették meg a különböző üzletek, irodák alkalmazottait. A városi kapitányságon tovább gyűjtik a bizonyítékokat az állításuk szerint Ausztriából érkező, és Románia felé tartó átutazó bűnözőkkel szemben – tájékoztatott a rendőrség.

Rovat: