Rátermettség és ne politikai szimpátia alapján válasszák ki a teátrumok vezetőit – hangoztatták a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének tagjai a közelmúltban Veszprémben tartott megbeszélésükön. Kijelentésükkel szerintem mindenki egyetért, és üdvözli azt. De ennek megvalósításához az egész mostani színházi modellt kellene megváltoztatni, hiszen a mostani felállás miatt ők is politikai döntés-szimpátia eredményeként lettek igazgatók.

A vidéki teátrumvezetők egyesületének két napos veszprémi találkozóján a tagok annak a vágyuknak adtak hangot, miszerint az lenne a legjobb a színházaknak, ha nem válnának politikai csatározások terepévé, ha a vezetőiket szakmai rátermettség alapján választanák meg, és nem politikai szimpátiából. Természetesen szót ejtettek a folyamatos pénzelvonásról és a színházi törvény hiányáról is.

Az elhangzottakkal szerintem mindenki egyetért, hiszen minden kultúrát szerető ember örülne, ha a teátrumokkal kapcsolatban csak újabb bemutatókról, művészeti kísérletekről olvashatna, és nem botrányokról, vezetőváltásról.

Azonban az egyesület tagjai egyet felejtenek el. A fent vázolt céljaik megvalósításához az egész mostani struktúrát kellene megváltoztatni. Hiszen ma minden egyes színházigazgató kinevezése politikai döntés, politikusok, önkormányzati testületek határoznak erről, a társulatok, a szakma csak véleményt fejt ki, csak ajánl. Ebből kifolyólag a mostani direktorok is politikai szimpátia, döntés alapján kerültek színházaik élére. Igaz, legtöbb helyen már nem azok vezetik a városokat, megyéket, akik őket megválasztották.

Új, a szakmát előtérbe helyező működést kell találni, ezeknek a lehetőségeit bemutatni a nyilvánosság előtt, majd elfogadtatni a politikai élettel – mert addig a politika csak megmosolyogja a kijelentésüket, és maximum azt mondja: savanyú a szőlő.

A jelenlegi modell, miszerint a fenntartó önkormányzat választja meg a színház igazgatóját, mivel ő adja a működéshez szükséges pénz nagy részét, és ezért felügyelni kell annak elköltését, szerintem elfogadható. Elfogadható, de csak akkor, ha az összes szereplő betartja a demokrácia szabályait, vagyis a törvényt. Tehát, mindenki töltse ki a mandátumát, attól függetlenül, hogy az önkormányzati választások milyen eredménnyel zárultak. Aztán jöhet egy új színházigazgató, és majd egy újabb önkormányzati választás. Akkor mindenki: néző, szavazópolgár, színházigazgató, politikus kimondhatja a véleményét, minősítheti a másik szakmai munkáját. Erről szól a demokrácia.

A szakmaiság erősítése is érthető, hiszen sok esetben – szerintem a világ több pontjára igaz ez – történnek hibák, sok esetben nem megfelelő felkészültségű vezető kerül a posztjára. Azért kell erősíteni a szakmaiságot, hogy ezek a hibák minél kevesebbszer történjenek meg.

De lehetne egy újabb színházi modellt is kitalálni. Nem a magánszínházra gondolok, hanem a mostani önkormányzati színházak másfajta fenntartásáról. Hozzanak létre például a fenntartók alapítványt, melynek kurátorai dönthetnének a színház vezetőjéről. A kurátorok közt foglaljon helyet a fenntartó képviselője is, de a többséget a helyi értelmiség, a helyi kultúrahordozók meghatározó, tapasztalt tagjai alkossák. Ők nemcsak bizonyos időszakonként döntenének, hanem folyamatosan ellenőriznék a színházaikat, és segítenék azok pénzügyi, szellemi gondjait.