A spankingről úgy hallottam először, hogy nem tudtam, hogy arról hallok. A Gyaloggaloppban a lovagok kalandjainak egyik állomása egy vár, melyben kiéhezett nőstények örvendeznek a közéjük vetődő férfiúnak, Sir Lancelotnak. Ezek a nők azt akarják, hogy a lovag büntesse meg őket, és heves „Spank me!”, azaz „Fenekelj el!” kiáltásokkal buzdítják erre a szüzességet fogadott vándorlovagot.

A film e vicces epizódja egy Magyarországon nem túl széles, de annál fanatikusabb rajongótábor által kedvelt szexfilm-műfajt parodizál: a fenekelős filmeket, azaz a spanking filmeket.

A spanking szemérmes műfaj, aktus sohasem látható a filmkockákon, sőt szarvas hiba, ha ilyesmi megtörténik. Stílusosan azt mondhatnánk: csapnivaló az a rendező, aki ilyesmit megenged. A sztori kiindulópontja mindig egy bűntett, mondjuk, lopás, hazugság, árulás, ahonnan a pornófilmekből ismerős, lényegretörő dramaturgia nagyon hamar eljuttattja a történetet a csúcsig, azaz a csupasz hátsók elfenekeléséig.

Az ilyen filmek fontos elemei a furmányos szerkezetek, melyekhez a lányokat igyekeznek minél izgalmasabban kikötözni. Úgy tűnik, a rendezők sokat bíbelődnek a díszlettel, a jelmezekkel, hogy minél tökéletesebb miliőt teremtsenek az akcióhoz. A különböző korokban és helyszíneken pedig újra és újra lejátszódik a történet, aminek mindig ugyanaz a vége: „vedd le bugyidat, és fordíts hátat”.

A spanking filozófiai alapja tehát a bűn, valamint a megérdemelt büntetés akarása és végrehajtása. Akinek szexuális orientációja nem ilyen irányú, az csupán erőszakosságot lát ezekben a videókban, vagy egyszerűen halálra röhögi magát a filmben szereplő, seggrepacsizó pedellusokon, igazgatókon, gengsztervezéreken és egyéb funkcionáriusokon. Ám az értő közönség feszültséget, testi – és ami számukra nagyon fontos – lelki izgalmat érez a történetek láttán.

Persze ha elvonatkoztatunk az elmélettől, könnyen sajnálni kezdhetjük a lányokat, akiket – mondjuk ki – nagyon elvernek a forgatás során, és akik csak az első csapások alatt sírnak szerepből. Arról, hogy a felvételek után mennyi ideig nem tudnak leülni a családi ebédhez, és hány napig utasítják el a buszon azokat, akik szeretnék nekik átadni a helyüket, nincsenek információim. Arról azonban vannak, hogy egy vesszőcsapás úgy 2500 forintot hoz nekik a konyhára, s így egy forgatás alatt 250 ezret is megkeresnek. A fenekelős filmek szereplőinek legtöbbje nem hajlandó pornózni, csupán szebbik felét adja el a filmeseknek, akik azt kékre, zöldre vagy pirosra verik.

A spanking békésebb testvérműfaja a corner time, mely még érthetetlenebb a közönséges pornófilmek élvezői számára. Ennek lényege a meztelen lányok kukoricára térdeltetése, ami a pirosra vert fenekeknél sokkal puritánabb képiséggel jeleníti meg szexualitás ilyen irányú perverzióját. De létezik a fétisfilmeknek még ennél is elvontabb kategóriája, s ez még kifinomultabb szexuális aberrációt igényel a néző részéről. Egy Benson nevű japán (hát persze, hogy japán) rendező munkájában csupán annyi történik, hogy egy fotelben olvasgató férfi mellett egy lámpának öltöztetett nő áll. A vonzó női test tárgyként való megjelenése okozza itt az izgalmat, ami egészen az abszurditásig fokozható. Egy másik filmben egy gondos házigazda kertjének gyepén egy latexcuccba öltöztetett nő fekszik különböző eszközök között, melyekből a férfi egy olyan gépet rak össze, amilyet szerintem nem árulnak az Ikeában. A „csináld magad” barkácsolás során a nő belekerül egy hengerbe tetemes mennyiségű purhab társaságában, s az így elkészült gyephengerlő szerkezettel, melyből egyik oldalon a nő feje másikon a lába áll ki, elsimítja kertjének füvét.

A pornófilmek gondolatvilágához a nagyközönség hozzá van szokva, s élvezőinek tábora nyilván népesebb, mint a szexipar ezen hajtásainak. A szexualitás lelki oldalának sötét mélységeit is mozgásba hozó filmek rajongói szemérmesebben rejtegetik effajta irányultságukat, mint a pornó közönsége a magáét. Talán jól is teszik.

Mindenesetre ilyen is van, nem csak a rüszülés.