Stúdióavató és konferencia a Pannon Egyetemen

Médiaspecializáció képzés valósult meg többek között a Veszprémi Index közreműködésével a Pannon Egyetemen egy Regionális Operatív Program-pályázat sikeres elnyerésével. Az egyetemi televízió új stúdiójának avatását követően konferenciát tartottak a projekt részleteiről kedden.

A médiaspecializáció képzés bevezetésének gondolata már 7-8 éve felvetődött az egyetemen. Ez a képzés a médiához - mint manapság nagy jelentőséggel bíró szakmához- kapcsolódó szakmai ismeretek elsajátítását hivatott szolgálni. Ennek keretében jött létre és néhány éve aktívan, a hallgatók által működik az Egyetem Televízió a Pannon Egyetemen, ami hetente több tudományos és szórakoztató magazinnal, egyetemi híradóval jelentkezik, valamint kéthetente új műsorral jelenik meg a helyi televízió adásában is.

Az egyetemi televízió új stúdióját április 24-én avatták, mely a szervezeti egység fejlődésének egy újabb mérföldkövét jelenti. Az avatót követő konferencián Dr. Nahlik Gábor egyetemi docens és Gyurik Pál egyetemi tanársegéd, a projekt gondozó beszámoltak a médiaspecializáció képzési tervéről, és bemutatták a képzésben részt vevő hallgatók műsorszámait is. Külső meghívott vendégek is tartottak előadást a konferencián, többek között a Fehérvár TV, a Pápa VTV és a Veszprémi Index képviseletében. (edupress)

Rovat: