Ki a legszebb anyós?
Beküldte szerk -
Harmadszor rendezik meg idén június 15-16-án Veszprémben, a Betekints-völgyben az Országos Anyófesztivált; a résztvevők a Legszebb anyós és a Hétpróbás anyós cím elnyeréséért vetélkednek majd - mondta a szervező Szépország Rendezvényiroda producere sajtótájékoztatón szerdán Veszprémben.
A Legszebb anyós címért hétköznapi, alkalmi és nyári viseletben kell megjelenniük az asszonyoknak a zsűri előtt, a családtagoknak pedig (férjek, vejek, menyek) három perces dicsérő himnuszt kell előadniuk az anyósról - tette hozzá Domokos József.
Közlése szerint a legnagyobb érdeklődés minden bizonnyal a Hétpróbás anyós címért zajló vetélkedőt kíséri majd; a résztvevőknek hét próbán kell túljutniuk. A fesztivál producere szerint a próbák közt lesz sodrófahajító verseny, főző- és pörölőverseny, bevásárló cuccolás, árbecslés, kondibiciklizés, valamint szervezőkészségből is vizsgázniuk kell az anyósoknak.
Domokos József elmondta: a kétnapos rendezvény egyik "háziasszonya" Ihos József (Kató néni) lesz, a másik pedig - igazi háziasszonyként - Mary Zsuzsi énekesnő. A Veszprémi rendezvényiroda vezetője hangsúlyozta: a győztesek hét végi családi üdülést nyernek, pénzdíjat és díszes vázát is kapnak, de lényegében minden résztvevőt jutalmaznak, mert sok különdíjat adnak át; így például vásárlási utalványokat, ajándéktárgyakat, háztartási gépeket.
Az anyósvetélkedő "körítéseként" mindkét nap kulturális és szórakoztató műsorokkal is várják az érdeklődőket - mondta Domokos József. Ismertetése szerint június 15-én a Betekints-völgy színpadán napközben néptánc együttesek és dalkörök lépnek fel, este pedig Ihos József humorista és a Piac-Duó ad műsort, illetve a Rulett együttes koncertezik.
Az anyósfesztivál eredményhirdetését június 16-án, szombaton 20 órakor tartják, ám előtte fellép a Zizi-Labor, valamint Maksa Zoltán humorista és a Médiász együttes, a díjkiosztó után pedig Mary Zsuzsi műsora következik. (stop.hu)