Egymásra talált kiállító és érdeklődő
Beküldte szerk -
Mintegy kilencezer ember volt kíváncsi a X. Veszprém Megyei Utazás Kiállításra, amit az elmúlt hétvégén rendeztek meg a Pannon Egyetemen. Ilyen erős nemzetközi kapcsolat még nem volt jelen a rendezvényen.
Ezt Veiland László, a szervező Veszprém Megyei Turisztikai hivatal vezetője mondta el a Veszprémi Index érdeklődésére. A legtöbben talán az olasz vendégek pavilonjánál fordultak meg, ahol folyamatos bor- és sajtkóstolóval várták az érdeklődőket, de zenészeket is hoztak magukkal. A kiállításra látogatók 70 százalékban a magyar lehetőségeket kutatták, ezen belül pedig a wellness szolgáltatásokat keresték, a külföldi utak közül pedig továbbra is a görög, horvát, spanyol utak a legnépszerűbbek.
A helyszínen tartott közvélemény-kutatás szerint már nem csak Veszprémből, illetve a megyéből érkeznek érdeklődők, hanem jóval távolabbról is, ami azt mutatja, régiós rendezvénnyé nőtte ki magát a kiállítás. A nyereményjáték fődíját is egy székesfehérvári látogató nyerte meg.