Először is végy egy üveg piát. Mivel a raguról az ír ürü gulyás jut eszembe (stew – ragu), és teljesen véletlenül van nálam egy palack Bushmill’s Black Bush, így őrá esett a választás. Ha valaki ismeri a whiskey történelmét, tudja, miről van szó: egyszerűen csak a világ első (anno 1608!) – még ma is működő – desztilláló üzemének frenetikus füstös-bársonyos, háromszor lepárolt, igazi ír fílingjéről…

No de. Alapléként azt egy kis gyenge húslevest fogok használni. Kulturálatlanok és nők használhatnak helyette vizet húsleveskockával, vagy elkövethetnek más szégyentelenséget is, de akkor ne nevezzék az ételt így… Visszatérve a leveshez: lefagyasztottunk anno belőle, felolvasztottam 2 litert, ebbe főzzük bele a következőket:

25 dkg kockázott marhalábszár
25 dkg kockázott sertéscomb
egy kockázott csirkemellfilé

Most itt tartunk. A hideg húslevesben, lassú tűzön, a sok husi…

Dobjunk utána 3 gerezd durvára vágott fokhagymát, meg egy kis tárkonyt (nekem most szárítottam van, mert a növényem csak most ébredezik…) és őrölt köménymagot.

A lassú víz partot mos elv mentén üljünk le, szívjunk el egy szivarkát, igyunk mellé Black Busht, kettőt. Vagy hármat. Amerikai módra: shut-okat – két cent húzóra. A majdani habokkal ne törődjünk, ez egy lusta recept. Férfias.

Viszont ha már szivarozunk, menjünk a kiskertünkhöz, és a konyhai ollónkkal csipkedjünk le
két ágacska rozmaringot,
egy marék kakukkfüvet,
egy ágacska lestyánt,
meg egy kis szurokfüvet.

Daraboljunk fel egy cukkinit, egy karalábét, egy csokor újhagymát, egy piros paprikát, két sárgarépát. És ha már a marhalábszár megpuhult, dobjuk a levesbe. Öntsünk hozzá egy-két deci bort (szinte mindegy, hogy fehéret vagy vöröset, csak száraz legyen). Ha van otthon, egy deci édes sherry sem árt neki, és egy feles a whiskey-ből… És dőljünk hátra még két órát.

Mikor minden összefőtt rendesen, adjunk hozzá 3 evőkanál fekete szójaszószt, borsozzuk, tejföllel tálaljuk. Fenséges!