A betegek érdekei ellen ható az egészségügy tervezett átalakítása

Az egészségügyi miniszter ágyszám csökkentéssel kapcsolatos bejelentését aggályosnak tartja a Fidesz Magyar Polgári Szövetség, a reformnak álcázott intézkedések várható következményeiről sajtótájékoztatót tartott Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke, és Pálfy Sándor alelnök. A megyei vezetők átgondolatlannak, és elfogadhatatlannak tartják az egészségügyi tárca elképzeléseit.

Az egyeztetések hónapok óta zajlanak, mondta Lasztovicza Jenő, hozzátette, a kapkodva sebtében összehozott, reformnak álcázott kórház átalakításról már régóta sejthető, hogy nem vezet majd jó eredményre. Éppen ezért tiltakoztak egyhangúlag a Regionális Egészségügyi Tanácsok, kivétel nélkül, politikai hovatartozástól függetlenül, beleértve a Közép-Magyarországi Regionális Egészségügyi Tanácsot is, mely szocialista irányítás alatt működik. Mindennek ellenére a miniszter háttéregyeztetéseket folytatott szocialista politikusokkal, anélkül, hogy a fideszes megyei vezetők véleményét kikérték volna. Lasztovicza Jenő a döntésekről azt állítja, minden szakmaiságot nélkülöznek, hiszen a kitalálóik nem vették figyelembe az emberek egészségügyi állapotát. Éppen ezért szakmaiatlan, és a betegek érdekei ellen ható az egészségügy tervezett átalakítása. A miniszter állítása szerint három kórházat zárnak majd be, de az intézkedések következtében legalább hatvan, hetven intézmény fog ellehetetlenülni, hiszen a finanszírozás átgondolatlan, az ellátás biztonsága esetleges, 41 százalékkal csökken a fekvőbeteg ellátásra szánt kórházi ágyak száma országosan - tette hozzá a politikus.

Az orvosok szintén kárvallottjai az intézkedéseknek, közülük 1500-2000 embernek kell majd új állást keresni, valamint több mint négyezer ápoló jövője is bizonytalan. Mindezek arra indították a Fidesz Magyar Polgári Szövetséget, hogy a bírósághoz, illetve az Alkotmánybírósághoz forduljon. A Veszprém megyét érintő intézkedésekről szólva a közgyűlés elnöke elmondta, tavalyhoz képest az idei aktív ágyak száma egyharmadával csökken.

A beutalási renddel kapcsolatosan hangsúlyozta, a cukorbetegeknek, a kézsebészeti műtétre váróknak, az orr-fül gégészeti problémával küzdő betegeknek ezen túl Győrbe kell majd járni, míg az alkoholbetegeknek például Szekszárdról, Dombóvárról, Pécsről Veszprémbe kell jönniük, ami nagy tehertétel a betegre nézve, ráadásul a legtöbb esetben indokolatlan. A finanszírozás átgondolatlansága, hiányossága miatt a fenntartó önkormányzat sok esetben nem lesz képes a kórházakat működtetni - zárta gondolatait Lasztovicza Jenő.

Pálfy Sándor elmondta, a finanszírozási kérdések mind a mai napig megoldatlanok, további súlyos probléma, hogy a Balaton-part nyári, szezonális megnövekedett egészségügyi igényeit a programalkotók nem vették figyelembe. A balatonfüredi szívkórház több mint száz éve országos traumatológiai intézetként működik, ám a jelenlegi elképzelések szerint nem fogadhatja közvetlenül a betegeket, csak veszprémi beutalóval. Lényegében a 393 rehabilitációs ágy beutalási területe kizárólag Balatonfüred a tizenháromezer lakosával-tette hozzá Pálfy Sándor. Ha beutaló nélkül megy valaki a kórházba, akkor saját magának kell finanszírozni az ellátás összegének harminc százalékát, maximum százezer forintig terjedően. Az alelnök a megyei helyzetet elemezve hozzátette, január elsejével megszűnt Várpalotán az aktív ellátás, ezért a veszprémi kórház látja el a feladatot, finanszírozás nélkül. Emberi sorsokkal, életekkel játszani a legkegyetlenebb dolog, márpedig jelen pillanatban ez történik-zárta tájékoztatóját Pálfy Sándor. (vpmegye.hu)

Rovat: