Új térkép készült Veszprém megyéről

Veszprém megye új közigazgatási és közlekedési térképét mutatták be a közelmúltban, amely immár több mint egy évtizede több alkalommal a Veszprém Megyei Önkormányzattal való jó együttműködés keretében készül el. Az ünnepélyes átadáson jelen volt Talabér Márta a megyei önkormányzat alelnöke.

Köszöntőjében az alelnök asszony kiemelte, bízik abban, hogy a határok jövő-béli átrajzolása nem fogja tovább csonkítani a megyét. Talabér Márta hangsúlyozta, a régiós kapcsolatok erősödése is egyre inkább jellemzi térségünket, ezért Fejér és Komárom-Esztergom megyébe is szeretne megyénk nevében eljuttatni majd néhányat az új térképből. Ezenkívül fontosnak tartja, hogy a megyeházán, illetve a települési önkormányzatoknál is minél több helyen elhelyezzék majd azt.

A térképet gyártó cég üzletágvezetője elmondta, ez a harmadik alkalom, hogy Veszprém megye térképet adnak át, legutóbb erre négy esztendeje került sor, azóta azonban számos változás történt. Kovács Mariann köszönetet mondott a támogatóknak, majd hangsúlyozta, 1993 óta gyártanak megye, város, illetve régiós sorozattérképeket, elsőként éppen Veszprém megyéről készült ilyen.

A „Szép magyar térkép” pályázaton többször volt díjnyertes a sorozat. Az idei annyiban különbözik az eddigiektől, hogy a kistérségek határait is kijelölték, illetve a turisztikai látványosságokra is felhívja a figyelmet a kiadvány. (vpmegye.hu)

Rovat: