Mi lobog itt?
Beküldte szerk -
Március 15-én nemzeti színű zászlóerdőbe öltözik az ország. Jól van ez így. Öröm látni a piros-fehér-zöld színkavalkádot. Diákkoromban de örültünk volna ennek, amikor az 50%-nyi magyar zászló is már nagy eredmény/engedmény volt a munkásmozgalmi vörös zászlók mellett.
A rendszerváltás azután visszahelyezte a nemzeti lobogót méltó helyére, mint a legfontosabb szimbólumot. Más kérdés, hogy nekem címer ügyben a köztársasághoz és 56 hagyományához jobban passzoló Kossuth-címer kedvesebb lett volna. A polgári folytonossághoz is szervesebben kapcsolódott volna legnagyobb állami ünnepként március 15-e. De hát így alakult a Harmadik Magyar Köztársaság szimbólumrendszere.
Aztán teltek-múltak az évek. Hová jutottunk!? Nemzeti zászlónk helyét az árpádsávos lobogó kezdi átvenni a szélsőjobboldali szubkultúrában, és a velük a cél szentesíti az eszközt alapon cinkosan összekacsintó, magát polgárinak definiáló kultúrában is. Ma már a kormányváltó lázban égő, a parlamenti ellenzéket támogató tömeggyűléseken a piros-fehér-zöld zászló ismét csak 50%-nyi súllyal van jelen.
Különösen anakronisztikus ez március 15-én, a modern, mai értelemben vett nemzet születésének ünnepén. Hiszen a magyar trikolór egyesítette a nemzetet, szegényeket és gazdagokat gyűjtött egy zászló alá, ellentétben a feudális előjogokat is megtestesítő történelmi árpádsávval. Köztársaság vagy monarchia hangzik a választási kényszer a szimbólumok szintjén is. A mai modern, szekularizált Magyarország nem rendeződhet vissza még a jelképek szintjén sem az úri világ középkori karakterébe. Számomra e két jelkép egymást kizáró. Különösen kizáró ez a 48-as forradalom ünneplésekor. Hazáját szerető, jóérzésű, köztársaságpárti polgár 2007-ben nem vonulhat árpádsávos zászló alatt, mert az sértené a márciusi ifjak szellemét.
Szalay András
önkormányzati képviselő